énhogyan

énhogyan

Most múlik pontosan

2021. november 28. - PDL

bokor.jpg

Minden elmúlik. Még az ínygyulladással kísért gyötrő fogfájás is, amihez - hogy az élmény teljesebb legyen -, még egy rendes fülfájás is csatlakozott. Mindez három teljes héten át. Négy orvos, két antibiotikum, négyféle fájdalomcsillapító és egy végtelennek tűnő kanosszajárás.

Bocsánat, időpontot szeretnék kérni, mert még mindig fáj.

Igen, megértem, de  addig nem bírom ki.

Elnézést, megint én vagyok, nagyon fáj, mikor mehetek?

Bocsánat, nincs időpontom, de megnézné, mert csillapíthatatlanul fáj?

Igen, tudom, kellett volna kérnem, elnézést kérek, de már nem bírom...

Mindez négy orvossal, három fogorvossal és egy fülésszel, négy asszisztenssel és tengernyi telefonálással. És tudom, hogy tényleg mindegyik segíteni akart. 

Közben teltek a nappalok és az átvirrasztott éjszakák, a nagy nehezen elalvások és a hirtelen felébredések arra, hogy jaj.

Jaj. Három héten át.

Ha kiszámolnám, mennyi volt ebben a három hétben a fájdalommentes óra...

Ha kiszámolnám, hogy mennyibe került az egész az orvosokkal, a gyógyszerekkel és az utazásokkal együtt... 

Nem számolom. Vége. Kihúzták a fogam, megnyugodott az a terület, az ínyem gyulladását is elfújta a szél meg az antibiotikum. 

Már csak a fülem jelzi időnként egy nagy dobhártyalökéssel, hogy ugyan most múlik pontosan, én pedig engedem, hadd menjen és szaladjon kifelé belőlem, de azért nem oda Buda.

Mindenesetre Advent első vasárnapján meggyújtom a Hit gyertyáját, mi mást is tehetnék? 

A bejegyzés trackback címe:

https://enhogyan.blog.hu/api/trackback/id/tr4516767096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása