Nos, hát sok miden van.

Ismerőseink száma négyre bővült Siófokon, mindannyian lokálpatrióták a szó igazi, nemes értelmében. Büszkék a településükre és egyikük, akivel a legközelebbi a kapcsolatunk, tesz is érte. Például úgy, hogy népszerűsít. Mérnökember, de rendkívül tájékozott nem csak a műszaki tudományokban, hanem az irodalomban, a történelemben, a politikában, a természetvédelemben és még ki tudja, mi mindenben. Az ismereteit bőkezűen osztja meg, gyors beszéddel, lendületesen, hiszen mindent át akar adni, mindent el akar magyarázni, megmutatni, megismertetni, és ez az ismeretáradat gyakran nehezen követhető, legalábbis nekem. Az a típus ő, akitől nem nagyon tudsz szóhoz jutni, de ez nem baj, mert mit is mondhatnál, mit is adhatnál hozzá ehhez a tudáshalmazhoz széleskörű, már-már polihisztori ismeretek és tudás nélkül? 

Már az őszi megismerkedésünkkor felajánlotta, hogy megmutatja nekünk a város és a környék néhány pontját, hogy a strandon túl is lássunk, és ne csak a part, a hajóállomás és a főtér -  az idelátogató nyaralóvendégek szentháromsága - legyen a mozgásterünk. Ezt ugyan nem így mondta, de én így értettem.

Most végre Pünkösd vasárnapján még itthonról megírtam neki, mikor leszünk hosszabban Siófokon, ő pedig rögtön válaszolt, elég részletes és izgalmasnak ígérkező programot javasolva.

Pünkösd hétfőn utaztunk Siófokra, kedden pedig értünk jött és négy órán át lelkesen "idegenvezetett".

Az ismerkedést a partközeli helyekkel kezdtük, aztán egy kicsit távolabb is mentünk, közben rengeteg érdekességet mesélt a városról, a Balatonról, a múltról, a közéleti jelenről, a várható és remélt fejlesztésekről és a  jövőről.

Balatonszabadiba gurultunk át, megnéztük az Aranypart egy szakaszát - közel harminc kilométeres szabadstrand van a parton Szabaditól Zamárdiig, ebből 14 km-nyi Siófokhoz tartozik. Mesélt a szállodasorról, a Petőfi-sétányról, a városrendezési tervről és az új építkezésekről.

Szabadi faluban áll a világ első Kossuth szobra. Megtudtuk, miért sóstó a Sóstó, aztán átmentünk Siójuton és Ságváron keresztül Siófok-Törekibe. Útközben rengeteg érdekességet mesélt nekünk, ezeket nem írom le, mert nem is győzném, de jól elraktároztuk magunkban.  Megálltunk a Sió gyümölcslevek gyümölcsöskertjénél, egy őszibarackosnál, fent a Töreki-hegyen is. (Hegynek neveznek mindent, ami nem sík, mi például Siófokon a Foki-hegyen lakunk, ami a Balatonhoz képest mondjuk ötven méterrel van "magasabban", de ennek azért még utána fogok nézni.)

Praktikus dolgokat is megmutatott, például hol vásárolnak helyi termékeket a siófokiak, hol lehet a legjobb kenyeret és húsárut venni, hol van a legfinomabb fagyi, ilyesmiket. Ezek nagyon hasznos információk. 

Megálltunk a Töreki-tanösvény egyik állomásánál, ahol mi tavaly már jártunk ugyan, tehát itt már ismerősként néztünk szét. Zamárdiban megnéztük a Kő-hegyen álló Szamárkövet, amiről a település a nevét kapta és itt egy kicsit én is szóhoz jutottam és megcsillantottam frissen szerzett tudásomat a Szamárkőről, ugyanis amikor idegenvezetőnk elküldte a programot, a felkészülés jegyében néhányról előre elolvastam pár dolgot, és most, amikor elmondtam, büszkén állapítottam meg, hogy én is tudtam újat mondani.

Zamárdiban megálltunk a falu régi kocsmája helyén álló emlékhelynél, ami nem más, mint egy pici szőlőlugas, alatta egy asztal, egy szék és egy pad. Az asztalon fémből készült borosüveg és egy pohár. Le lehet ülni, rá lehet könyökölni az asztalra és el lehet gondolkodni például azon, hogy mivé lett a világ.

Szántódon a révnél megnéztük a régi kompot és persze az újat is, aztán ellátogattunk Szántódpusztára, a Majorságba, ahol elég sok időt töltöttünk. Sétáltunk a hatalmas területen. A kastély hűvösében megcsodáltuk az intéző régi irodáját, a  gramofon- és rádió kiállítást, láttuk a magtárat, a kovácsműhelyt és még sok mást is. Minden, amit láttunk, a Balaton történetéhez kapcsolódott.  

Amikor visszaérkeztünk Siófokra, elköszöntünk kedves ismerősünktől (beígérve legközelebbre egy kis házi pálinkát és egy jó kis fagyizást), kis szusszanás után lementünk a vízpartra. A következő három napban, amit a Balatonnál töltöttünk, visszatértünk a strand-hajóállomás-főtér szentháromsághoz, de egy picit bővítettünk rajta: nem csak a part-menti híres rózsakertet csodáltuk meg aprólékosan, hanem a Jókai-parkban kialakított Japánkertet is. 

Az utolsó napon már csak strandoltunk, feküdtünk az árnyékban és élveztük a nyugalmat. Még nem indult be a szezon, de hamarosan nem beindul, hanem berobban. Azt olvastam valahol, de tapasztaltam is, hogy az autópálya kiürül Siófoktól lefelé, addig hatalmas kocsisorok alakulnak ki, Siófok után meg mintha elvágták volna és ugyanez igaz a vonatokra is. Siófokig tele vannak, ott leszáll a rengeteg ember és elindul a Szentháromság felé.  

Tulajdonképpen velünk együtt.

Még nem unjuk. Még nagyon élvezzük a nyüzsgést, de jó tudni, hogy van élet ezeken túl is.