Fotó: theater.hu - Ilovszky Béla
Én egy kicsit féltem, hogy nem szeretem majd, de tegnap este teljesen váratlanul lehetőségem adódott a szolnoki Szigligeti Színházban (pontosabban az épület felújítása miatt az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban) Szinetár Miklós rendezésében A víg özvegy című nagyoperett igen magas színvonalú előadását megnézni és már nem félek.

Mivel még sosem láttam operettet, délután átfutottam a történetet, de csak alig valamit sikerült megérteni a belőle. Ezért aztán rendesen utána olvastam, és az előadásra már úgy érkeztem, hogy nagyjából a cselekményt és a szereplőket is el tudtam helyezni a képben. Számítottam rá, hogy a dalok szövegét alig-alig fogom érteni, ezt tehát - divatos és elcsépelt szóval élve - el is engedtem, helyette az új élményre nyitottan ültem be a nézőtérre és egyszerűen átadtam magam az élvezeteknek. Ha ennyi ember rajong az operettekért, talán én is szeretni fogom. 

Az első képben minden szereplő színpadon volt és azonnal be is tudtam azonosítani, hogy ki kicsoda. A dalszövegeket tényleg nem értettem, de a prózaiakat nagyon jól, hála a színész-énekeseknek és a kitűnő hangosításnak. Jó helyen, elől ültünk, így mindent ragyogóan láthattam, bár a díszleten nem volt igazán mit nézni (ez egyébként az egyetlen, mondjuk úgy, negatív észrevételem), viszont a színészek arcán szinte minden  rezdülés jól látható volt. 

Az előadás remek volt, a lelkes és profi színészi és énekesi teljesítményre pedig csak azt tudom mondani, hogy kiváló. Maximálisan kiváló. Külön öröm és meglepetés volt nekem, hogy több táncbetét is volt, két különböző délszláv tánc és kán-kán is. Erre nem számítottam, én csak egyről tudtam. 

Tegnap este tehát vérbeli "színházcsinálók" igazán parádés, vérprofi előadását láttam. 

Az operettet szeretni pedig nem kell félnetek. Már én sem félek. Nem lettem ugyan a műfaj rajongója, de ez az előadás akkor is méltó nyitánya volt az idei nyár kulturális élményeinek. Hálás köszönet érte.