énhogyan

énhogyan

A bakterház? Az aztán elindult!

2022. július 09. - PDL

indul_a_bakterhaz.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

A fotók forrása a Turay Ida Színház honlapja: https://turayidaszinhaz.hu/portfolio/indul-a-bakterhaz/

Az Agria Szabadtéri Játékok szervezői a Turay Ida Színház előadását, az Indul a Bakterház című darabot hozták el Egerbe július 6-án. Rideg Sándor regényét többször olvastam, először például gimnazista koromban, tanítási időben, az órák alatt, együtt a padtársammal és sokszor alig bírtuk visszatartani magunkat, nehogy hangosan felnevessünk. Visszafojtott nevetésünktől rázkódott a hátunk, kipirult az arcunk, de ügyesek voltunk, mert nem derült ki, hogy mit csinálunk. Aztán később újra olvastam, már felnőttként, akkor is nagy élvezettel tettem, és persze a filmet is többször láttam, de azt nem tudtam, hogy több színház is színre vitte már. Amikor megláttam a Szabadtéri Játékok kínálatában, azonnal, gondolkodás nélkül lefoglaltam a jegyeket, beírtam az időpontot a  naptárba és ha eszembe jutott a július 6-i programunk, előre örültem. Az előadás napján, közvetlenül az indulás előtt nyomtattuk ki a jegyeket és csak akkor láttam, hogy a Turay Ida Színház előadására fogunk menni.

És akkor én annyira, de annyira megörültem, hogy azt el sem tudom mondani. Egyébként is nagyon vártam, hogy láthassam fiatalkorom kedvenc történetét, de annak, hogy ez a társulat adja majd elő, még jobban örültem. A medve nem játék című darabot kétszer is megnéztem tőlük, nagyon szerettem azt is és biztos voltam abban, hogy ez az előadás is nagyon-nagyon jó lesz. Ez a Társulat nekem garancia erre. Megnéztem még a színház honlapját is és az addigi lelkesedésem az égig ugrott, mikor láttam, hogy Mikó István fogja a baktert játszani, Nyírő Bea Csámpás Rozit, a darabot pedig Cseke Péter rendezte. Kell több?

Dehogy kell! 

Az előadás fergeteges volt a tökéletes színészekkel, akik láthatóan maguk is élvezték az egészet. Többször ők maguk is nevettek, láthatóan örömjáték volt ez az este nekik is. Egy életre megjegyeztem a kitűnő Győri Pétert, aki a Patás volt, Rusz Milánt, aki harmónikázott és ő volt a vőfély is, valamint Topolcsányi Laurát, aki a bakter többször elzavart, de mindig visszasomfordáló féleszű felesége, szóval tényleg mindenkit felsorolhatnék.

Az egész előadás úgy ahogy volt, remek volt.  Végig szórakoztam, végig nevettem. Ha egy előadás el tudja érni, hogy abban a két és fél órában elfelejtsem a kinti világot és képes beszippantani úgy, hogy együtt éljek a színpadi világgal, akkor az az előadás nekem tökéletes. 

Ez az előadás az első perctől kezdve beszippantott. Én voltam Bendegúz és együtt ballagtam a Patással át a mezőn a bakterházhoz, együtt éltem a bakterrel és népes környezetével, veszekedtem a Banyával, gyógyíttattam magam a piócás emberrel (akinek imádtam a székelyes tájszólását), viccelődtem a csendőrökkel, Csámpás Roziként kacérkodtam a fél világgal és persze a féleszű Borcsa is én voltam.

Abban a két és fél órában én magam voltam az egész " Indul a bakterház". 

Két napot vártam ezzel a bejegyzéssel. Figyeltem, vajon mikor fog elmúlni a lelkesedésem és képzeld, nem múlt el, még most is az előadás hatása alatt vagyok. Sőt! Bármikor elindulnék, hogy újra megnézzem, de sajnos, nem játszák, vagyis de, mert egyetlen előadást sikerült megtalálni, pont ma, csak éppen Balatonszárszón. Az meg nagyon messze van. 

indul_a_bakterhaz2.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://enhogyan.blog.hu/api/trackback/id/tr1517878245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása