Mindenütt jó, de a legjobb útközben. Így tartja a mondás és akár igaz is lehet.

Nagyon jó készülődni az utazáshoz, persze nem úgy, ahogy mi szoktunk mostanában. Nálunk ugyanis mostanság az járja, hogy egyszer csak elhangzik, hogy 5 perc múlva indulás és aki kész van, az jön, ami el van készítve az útra, azt visszük és kész. Azt tudjuk, hová megyünk, de a többi dolog csak útközben dől el. Ennek a tempónak az egyetlen előnye az, hogy nem lehet előtte szorongani, hogy mi lesz és hogyan lesz, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy ahogy lesz, úgy lesz, vagy - ahogyan a kamionosok mondják -, úgy akarom, ahogy lesz.

Ha már elindultunk, útközben lenni is nagyon jó. Odafelé nem én vezetek, mert mindig sietünk, én csak nézelődök és örvendezek minden szépnek, amit látok. Általában elkezdek tervezgetni, akkor már jobban lehet látni, hogy mikor érünk oda, mit fogunk csinálni és meddig maradhatunk. Ha a megszokott utakon megyünk, megvannak a magunk kis út menti pihenőhelyei, ahol eszünk néhány falatot csak úgy egyszerűen, az otthonról csomagoltból. Tudjuk, hol veszünk süteményt és hol állunk meg fagyizni, persze úgy, hogy tulajdonképpen nem érünk rá ilyesmire, de azért mégis mindig megállunk. Ha ismeretlen az út, akkor felfedezünk, és ha találunk valami jó helyet, azt igyekszünk megjegyezni.

Utunk céljához megérkezni mindig nagyszerű. Várnak a szeretteink, várnak az élmények, bárhol vagyunk: ott lenni jó.

A hazaindulás, ha a szeretteinkkel vagyunk, nem könnyű és mindig elérzékenyüléssel jár. Ha nem velük töltöttük az időt, hanem magunk voltunk valahol, akkor egyszerűbb. Hálásan elköszönök az adott helytől és már mehetünk is. Élményfeldolgozással kezdjük, általában én idézem fel, hogy mi volt, hogy volt, hogy láttad-e, emlékszel-e ésatöbbi, aztán, ha az autópályáról letérünk, már át szoktam venni a vezetést. Bekapcsoljuk a Kowalsky CD-t és hadd szóljon. Ha az én tempóm lassú is, legalább Kowalsky nem az. 

A hétvégén a Bükkben - ahol még lábujjhegyen jár a tavasz -, jártunk a két nagyobb unokánknál.  Ebéd után egy órakor tudtunk itthonról elindulni, két óra volt az út, megszakítva a szokott helyeken, a madarasi Ferdinánd bisztróban és a poroszlói  fagyizóban. Három órát töltöttünk a családdal, majd újabb két óra hazafelé és este nyolckor már itthon is voltunk. Hét óra volt összesen a távollét, ebből négy óra az utazás. Minden perc megérte.

Úgyhogy nem is tudom. Mindenütt jó, és inkább úgy folytatnám, hogy elindulni is, útközben lenni is, odaérni is és hazaérkezni is jó, vagyis tényleg mindenütt jó.