A gondoskodás alatt a magamról való gondoskodást értem elsősorban most (is), de persze a családomról, a környezetemről és a madarakról is gondoskodom, tehát  tulajdonképpen mindenkiről, aki nálunk ezt igényli. (Még a macskáról is, akivel eddig sem voltam barátságban, most pedig egyenesen haragban vagyunk, kerüli is a kapcsolatot velem és ezt nagyon jól teszi, mert súlyos bűnjeleket hagyva maga után, megette a feketerigót, de ezt hagyjuk is.)

Így, 57 évesen nekem a magamról való gondoskodás jobban tetszik a másokról való gondoskodás mellett, vagy inkább helyett, és általában remek ötleteim szoktak lenni arra, hogyan gondoskodjak magamról, hogyan tegyem derűsebbé, vidámabbá a napomat. Nem mondom, hogy meg is valósítom őket, mert sokszor elég az is a magam szórakoztatására, ha csak elképzelem a megvalósítást.

Most, hogy itt a farsang, a ma estét például  úgy képzelném el, hogy eljönne hozzánk néhány barátunk, akiknek egyébként nagyon jó humoruk van, nekem meg jó humorérzékem, így a jókedv máris garantált lenne. Természetesen vacsorával nyitnánk az estét. Kacsazsíros kenyeret ennénk lila hagymával és savanyú káposztával, aztán, ha esetleg nem lenne önként jelentkező, kisorsolnánk, hogy ki maradjon a konyhában fánkot sütni.

Ezután rabló römit játszanánk, de nem pénzben, hanem pontokat gyűjtenénk, amiket nyáron lefagyiznánk. Kártyázás közben ugratnánk egymást, vicceket mesélnénk és annyit nevetnénk, hogy az csak na.

Ha meguntuk, elővennénk a hangszereket, én gitároznék, lenne egy zongorista, egy dobos és még egy gitáros is és együtt énekelnénk jóféle kuplékat. Ha a hangulat a tetőfokára hág, rádobunk még egy lapáttal, felöltjük a jelmezeinket és igazi maszkabálhoz illően talán még táncolnánk is.

Darabidő múltán csak úgy, terítés és kistányér nélkül fánkot ennénk, közben beszélgetnénk még egy kicsit a világ és a magunk témáiról, de szigorúan csak vicces dolgokat mondhatnánk. Vidám és kacagós életünket ismerve így aztán hamar véget is érne az estének ez a része, ráadásul az összes fánk is elfogyna és akkor mindenki szépen hazamenne. De senkit nem engednék ki a kapun addig, amíg nincs rend és nincs elmosogatva. 

Búcsúzóul kisorsolnánk, legközelebb ki lesz a vendéglátó. 

A kapuban hosszasan integetnénk egymásnak.

Ez az este egy igazi magamról való gondoskodás lenne, mert én biztos nagyon élvezném ezt a társaságot és egyben gondoskodás lenne a többiekről is, mert ők is élveznék az enyémet.

Ha elolvassátok Varga Katalin Téli lakoma című meséjét, nem fogtok csalódni. A tündéri, édes-bájos mesében a süni vendégeket vár, majd beköltözik Medve Pálhoz.

A valósággal való bármilyen egyezés kizárólag a véletlen műve.

Varga Katalin: Téli lakoma 

 Tél lett.  Vastag hótakaró borította a földet.  Az erdei állatok éheztek és fáztak.

Mit tett a kis sün?  Tüzet rakott.  Sütni való tököt vett elő.  A tököt felvágta, magvait kikaparta, húsát kis darabokra vágta.  A tökdarabokat megsütötte.  A tökmagot megpörkölte.

Mit tett ezután a kis sün?  Hócipőt húzott, bundát öltött, és a fejét bekötötte a kockás sáljával.  Az illatozó sülttök-darabokat tálcára rakta, és kiült az odúja elé. 

– Itt a finom, forró, mézízű eledel! – rikkantotta.

A vidám kínálgatásra odasereglettek az állatok: a róka, a farkas, a vadkan és a két fia, az őz, a borz és a nyúl.

A hangos sürgés-forgásra felébredt barlangjában Medve Pál.

– Brumma, brumma!  Mi lehet ez? – indult a lakomázók felé.

Hű, de megörült a jó ételnek!  Hat darabot falt fel belőle.  Mikor vége lett a lakomának, örömében meghívta magához a kis sünt téli vendégnek.

 A kis sün beköltözött Medve Pálhoz.

 Pipázgattak, dominóztak, és hozzá pörkölt tökmagot rágtak.