Május 3-án 58 éves lettem.

Öröm, hála, elégedettség, büszkeség.

Ölelés, szeretet, simogatás, ünneplés, jókívánságok.

Egyszerre fogni a nyolc hónapos kisbaba, a 33 éves apukája és a 86 éves dédike kezét. Az unokámét, a kisfiamét és az anyukámét. Érteni a kisbabát, érteni a fiatal felnőttet és érteni az idős édesanyát. 

Hídnak lenni a generációk között. Megérteni valamit a vérvonalból.

Büszkének lenni.

58 év öröme, eredménye, élménye, sikere és megannyi boldog pillanata az enyém.  De enyém az 58 év bánata, fájdalma, csalódása, vesztesége és kudarca is.  Megéltem, megharcoltam,  elgyászoltam, megsirattam.

Megbecsülöm, ami az enyém. Minden egyes jó történet tett hozzám valamit és minden egyes rossz elvett belőlem valamit.

Az élet ad és elvesz. Egyik kezembe kapok valamit, a másikból elvesznek valamit és a mérleg egyensúlyba kerül. 

Simogatom a nyolc hónapos kisbaba hurkás lábacskáit, a 33 éves kisfiam okos fejét és a 86 éves édesanyám fáradhatatlan kezét. Hallgatom a kisbaba gőgicsélését, a kisfiam okos humorát és az édesanyám derűs dúdolgatását. Nézem, hogy fáradhatatlanul jár a kisbaba keze-lába, látom, milyen erős és izmos a kisfiam és hogy milyen szépek az anyukám mozdulatai. Nélküle nem lennék, nélkülem nem lennének. Híd vagyok köztük.

Ók engem ünnepelnek, én őket ünneplem. Ünneplem az életet, amit kaptam és továbbadtam.

Az Életet.

58 éves lettem, egyensúlyban vagyok és végtelenül hálás vagyok az életemért.