Láttad már, mekkorát nőtt a kis fenyő? Minden nap kimegyek  és megnézem, hát én még ilyen gyönyörűt életemben nem láttam. Még a királyoknak sincs ilyen. Hogy lehet ennyire szép? Maga az élet. El ne felejtsd lefényképezni!

Nézd csak, szórtam ki magokat ide, az ablakpárkányra. Nem, nem etetem már ilyen jó időben őket, csak azt a két galambot, akik minden nap jönnek. Már megismerem őket. Előbb ott ülnek, ott, azon a villanydróton, aztán egyszer csak iderepülnek és szinte beköszönnek nekem az ablakon, hogy megjöttünk! Maradj még, mert biztos vissza fognak jönni, ilyenkor szoktak. Szórok is ki magot nekik, de képzeld, válogatnak ám, ezeket a kis barnákat nem szeretik, csak a feketéket csipkedik ki.

Látod, mennyi sárga virág van a fűben? Mi is a neve? Elfelejtettem már. Ja, pitypang, az. Ha rásüt a nap, ezek úgy virítanak, mint az élet. Csupa sárga lesz tőlük az egész udvar. Én még ilyet nem láttam. Tavaly is? Nem, akkor nem volt ennyi.

Gyere, nézd meg ezt a szőlőt, drága Kincsem! Nem nagyon akar megindulni. Kevés napot kap szegény, de mit csináljak neki? Nem tudom, hogy kell megmetszeni, nem emlékszem már, apád hogy csinálta. Nézd csak, ez a kis rügy még tegnap nem volt itt! Na, csak kapaszkodik az életbe szegény!

Ezek a tuják is úgy nőnek, hogy alig lehet tőlük elférni, nézd, mekkorák!  Olyan szépek, erősek, maga az élet mind.

Ez meg itt gyöngyvirág, ugye? Hófehér gyöngyvirág, áruld el nekem...ismered ezt a dalt, ugye? 

Az ibolyák elnyíltak, látod, azokat is lefényképezhetted volna. Most már mindegy, majd jövőre, de el ne felejtsük, mert azok is milyen gyönyörűek voltak! Az a sok kicsi kék virág! Életemben nem láttam még annyi ibolyát ezen az udvaron.

Ilyet láttál már? Rózsaszín, de minden szirma mégis más. Ez itt szinte fehér, ez meg már majdnem piros. Mi a neve? Nem marad meg sokáig cserépben, tudom, ki kell ültetni. Majd keresünk neki helyet, jó? 

Igen, ez még az anyák napi. Minden nap cserélem alatta a vizet. Tőled kaptam, drága Kincsem, kis bogaram. Én még ilyen édes kis csokrot életemben nem láttam. Mit mondtál, milyen virág ez? Ja, igen, tényleg. Nefelejcs. Az a  legszebb a világon.

Ne menj még, gyere, nézzük meg a kis fenyőt. Nem emlékszel, mikor ültettük? Én sem, de van annak már hat éve is. Milyen picike volt! Most meg nézd, mekkora! Fényképezd le! Tudom, de még egyszer.

Majd holnap is lefényképezed, jó? Aztán hozd el nekem a képeket, sorba rakom őket, hogy lássuk, mekkorát nőtt. Te csak hozd el, majd én megcsinálom, én ráérek.

(...)

Mosolyogva nézem, ahogy az én drága 86 éves Édesanyám fáradhatatlanul tipeg előttem a kertben. Tanulom tőle azt, amit igazán fontos megtanulni az életben az életről. Tanulom az élet látását és közben minduntalan törölgetem a szemem. 

Mert "ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."