Az idei adventi út semmivel sem volt könnyebb, mint a tavalyi. Sok szomorúság, családi megbetegedés, tervezhetetlenség és csalódás nehezítette az ünnepvárást, de végül minden elrendeződött, mindenki meggyógyult, a csalódás is kiheverődött és az ünnepet néhány biztosnak tűnő pont mentén valamennyire tervezni is lehetett. 

Hogy aztán az utolsó pillanatban szinte mindent újra lehessen tervezni.

Mert mégsem úgy és mégis így, de leginkább mert csak.

Az idén is három asztalnál ünnepeltünk. Az első asztalt itthon, kettesben, a magunk kedvére és örömére terítettük. A második asztal az anyukámnál, a harmadik pedig a Bükkben, egy pici, faluszéli házban várt bennünket megterítve. Ott, azon a néhány négyzetméteren együtt volt minden, ami számít. A régi idők karácsonyának emlékét idézte minden, de ezt a régit már az új generáció friss és vidám lendülete ölelte körül és együtt látni a komoly, okos felnőtté vált gyerekeinket az ő gyerekeikkel a karácsonyi asztal körül, ez valami el nem múló melegséget adott a szívünk tájékán. 

A Bükkben előző nap hó esett és ez a hó meg is maradt. Idilli volt az egész, képeslapra kívánkozó: kint havas volt minden, bent égett a kályhában a tűz. Kint hideg volt, minusz 7-8 fok, bent finom meleg. Ültünk a kályha körül és nekünk ez a nap ünnepebb volt az ünnepnél. 

Karácsony első napján ellátogattunk a jászberényi állatkertbe, hogy sétálhassunk a pingvinekkel és megnéztük, hogyan örülnek a karácsonyfára aggatott banánnak a fehérkezű gibbonok. Integettem a jegesedő Tisza-tónak, aztán Szolnoknál, Tiszafürednél és Kiskörénél a Tisza folyónak és Jászberényben a Zagyvának. Messziről ugyan, de kristálytisztán láttam a Mátrát és beletapostam egy picit a bükki hóba is.

Ott, a Bükkben, a karácsonyi asztalnál ülve én tényleg csak néztem, ahogy az est leszállt az ablak előtt, 
ezüstbe és fehérbe öltözött a föld és láttam, ahogyan álmainkat és bűneinket, jó és rossz tetteinket a hó takarja. És azt kívántam, hogy te is, aki a világ bármely részén élsz és most nem lehetsz itt,  te is  légy ma este egy kicsit boldogabb.

Persze az ünnep alatt azért hoztuk a kötelezőt is, három óránként ettünk, mint a kisbabák, megettünk minden ünnepit és nem ünnepit, szuszogtunk, pihentünk és pihegtünk, bekuckózva olvastunk és elnyúltunk egy film előtt. 

Kívánni sem lehetett volna igazibb ünnepet.

(A bejegyzésben a Piramis együttes Kívánj igazi ünnepet című dalára utaltam. Zene: Gallai, Köves, Révész, Závodi, Som. Szöveg: Horváth Attila, S. Nagy István.)