Reggelente az első utam a kertbe vezet, szeretem megszemlélni, mi történt az éj leple alatt. Járt-e ott állat, hagyott-e nyomot a sün, mi virágzik éppen, melyik növény mekkorát nőtt az előző nap óta és főleg, hogy mennyire szép minden.

Ma reggel láttam, hogy a napokban földbe tett nárciszok nemhogy nem nőnek, de eltűntek a korábbi pici hajtásaik is, a régi nárciszok viszont gyönyörűen virágba borultak. Tíz-tizenöt nárciszunk van, fele már virága teljében,  másik fele kicsattanni készülő bimbókban. 

Amikor ezt a reggel készített képet a laptopon viszontláttam, egy szó jutott eszembe: ölelés.

A nagyra nőtt, de szépen visszametszett levendula és a hatalmasra nőtt, metszetlen rozmaring öleli át, fonja védelmező karéjba a ma reggeli hidegben fagyoskodva ébredő, kamaszkorba lépett kis nárciszunkat, aki még támaszra szorul. Ebben az a megkapó, hogy a rozmaring és a levendula - ha nem is öregek, de nem is olyan fiatalok már -,  erősen tudják tartani, melegíteni és ölelni a kicsi virágot és közben valahogy egymást is, hiszen már ők maguk is támaszra szorulnak.  

A kert minden pontjában benne van egy érzés, egy történet, egy csoda.  

 "Töltsük meg a házat szeretettel. Rakjuk újra a kályhát, újra a tüzet. Éljük egymásnak a napokat. Költözzön vissza az ölelés, valamely késői józanabb, de maradóbb szerelem. Költözzünk vissza egymásba."  Ezt mondta Latinovits Zoltán és szerintem is pont ennek van itt az ideje. A világ zord, kemény és félelmetes. A pici kert puha, védelmező és ölelő.

Úgyhogy műveld csak tovább a kertedet, időnként pihenj meg és ülj le a növényeid közé és hallgatózz! Ha jól figyelsz, meghallod majd, mit mesélnek és megérted: ha a világot nem is tudod formálni, attól még a magad környezetét, ami tulajdonképpen a világ egy icipici darabkája,  nagyon is, és lehet belőle, mert megteremtheted, a béke szigete.  A te békéd szigete. Ahol nincs más, csak az ölelés.

És most elárulom neked, hogy nyáron, amikor az esték forrók és illatosak, ki szoktunk menni a kertbe, a mi béke-szigetünkre, szemrevételezzük a szépséges növénykéinket és ott, köztük meg szoktuk ölelni egymást. Mostantól tavasszal is így lesz.