"Mitől változott meg ez a világ? Mitől lettem olyan más?" - kérdezi a Bikini az Olcsó vigaszban.

Én nem kérdezem, mert tudom. Nem a világ lett más, hanem nekem lett más a dolgokhoz való hozzáállásom. A dolgok alatt természetesen az otthonápolás kihívásait értem, hiszen ezekkel küszködök már öt hete. Jó ég, öt hete!

Nem én változtam ma sem, hanem a dolgokhoz való hozzáállásom megváltoztatását határoztam el újra. Újra, mert ezt ugyanis minden nap elhatározom. Minden este azzal a gondolattal alszom el, hogy a holnap más lesz. Holnap jobban csinálom. Holnap olyan leszek, amiért megsimogathatom a magam fejét.

Van, hogy sikerül kitartanom az elhatározásom mellett, de gyakoribb, hogy nem. Akinek szüksége van rám, neki így is jó vagyok, így is megsimogatja a fejem, így is percenként megdicsér, mindenért hálásan néz rám és mindent hálásan megköszön. Ha éppen méltónak érzem magam rá, mosolygó tekintettel visszaköszönöm, de gyakoribb, hogy inkább lesütöm a szemem. 

De az elhatározás minden nap megvan és ma például a rám bízott majdnem teljes időben kitartott. De ma miért? 

Mert tegnap este így döntöttem. Nem így határoztam, hanem így döntöttem.

És láss csodát! Ma valahogy jobb minden. Jobb a kedvem, őszintébb a mosolyom és ma egyszerűen könnyebben mentek a dolgok. 

Pedig csak egy döntés volt: méltó leszek a jó szóra, méltó leszek a simogatásra. Méltó leszek a "köszönöm, édes kincsem"-re. A sokadikra is.

Amíg világ a világ.