Hosszabb, mint gondoltad volna.

Hosszú az út, pedig a felkínált kéz szeretetet és simogatást ígér, amire a te bizonytalan, rövid, kézérintő mozdulatod a válasz és magad sem érted, miért. Talán hogy a kéz végső elengedése ne fájjon annyira, már most elkezded elengedni? Vagy félsz, hogy ő nem fogja majd elengedni a tied és örök társad lesz a bánat? Miért félsz megfogni a feléd nyújtott kezet? Azt  a kezet, amelyik téged tartott, mindig megtartott, helyetted is dolgozott, megvédett és mindig, mindig, egy egész életen át csak simogatott. Abban a kézben már nem nagyon van erő. Csupa ránc, csupa szép, tisztes megöregedés. Rajta 87 év minden lenyomata.

Miért tiltakozol még mindig, ahelyett, hogy elfogadnád, ez a közös utatok és együtt kell rajta végig menni?

Érted? Végig. A végéig és kézenfogva. 

Azt mondod, nem is félsz. Azt mondod, megbékéltél. Azt mondod, van, hogy sokszor nemcsak elfogadod, hanem viszont is simogatod azt a kezet. Áltatod magad, hogy legalább olyankor a simogatásod őszinte és a szívedből jön. Tudod, az baj, hogy nem mindig.

Csak áltatod magad. Te tulajdonképpen félsz, nagyon félsz.

Félsz az úttól.

Félsz, hogy hosszú lesz az út.

Félsz, hogy nem lesz hosszú az út.

Félsz, hogy mi lesz utána. Tudod, azután.

Félsz, mert tudod, egyszer eljön az idő, amikor nyúlnál majd a simogató kézért és az már nem lesz ott.

Hát ne félj! Ne félj, hanem csináld végre jól, amíg megteheted!

Bódi László Cipő, Republic: Szeretni valakit valamiért

Hosszú az út, míg a kezem a kezedhez ér,
Szeretni valakit valamiért.
Ne tudja senki, ne értse senki, hogy miért,
Szeretni valakit valamiért.