A fatalizmus azt a hitet jelenti, hogy a jövőnk előre meghatározott és semmit nem tehetünk, hogy megváltoztassuk. Hiábavaló az ellenállás, mert aminek meg kell történnie, az meg fog történni. Ami eleve elrendeltetett, azt az akaratunkkal nem befolyásolhatjuk, ezért jobban tesszük, ha feltartott kézzel előre megadjuk magunkat.  Popper Péter egyik könyvében olvastam ezt a (latin) mondást: "Vezetik a végzetek az akarót, a nemakarót vonszolják!" Tehát csak egy út van, a nagybetűs Sors útja, amiről meg ugye tudjuk, hogy kifürkészhetetlen. Vagy magunktól megyünk rajta végig, vagy vonszolnak. 

Sosem hittem az irányíthatatlanságban. Abban hittem, hogy az ember a saját sorsának a kovácsa. Én alakítom az életemet, persze bizonyos korlátokat figyelembe kell venni, de alapvetően én döntök és ha néhány dologra nincs befolyásom, azt tudomásul veszem.  Csakhogy néhány hónapja szinte minden irányítás kiesett a kezemből. Gyakorlatilag csak sodor, vagy inkább vonszol az élet, én  meg tehetetlenül sodródok az árral, ha pedig megpróbálom a kezembe venni a kormányt, akkorát kapok, hogy a fal adja a másikat.

Azt tapasztalom, hogy könnyű bekerülni egy negatív örvénybe és onnan nagyon nehéz visszajönni. Nagyon nehéz újra saját kézbe venni a dolgok alakítását, mert mindig történik valami, ami még mélyebbre lök vagy egyszerűen csak nem enged feljebb jönni. Nem a felszínre, nem a tiszta levegőre, áh, ilyesmire már nem is vágyom, hanem csak egy kicsit, egy icipicit feljebb. Vagy tudod mit? Elég lenne, ha nem zuhannék tovább.

Pár hónap alatt döntésképes, derűs és optimista tervező emberből fatalista lettem. Leszek-e még újra a régi? Igen, leszek, és ebben biztos vagyok. Meggyőződésem ugyanis, hogy a hónapok óta tartó "egyik rosszból esem a másik még rosszabba" széria annak köszönhető, hogy tisztességtelen okból próbáltam meg a Sors útját  kifürkészni és ezt nem teszem többé. Tisztességtelen okból biztos nem. 

Szeretem Geszti Péter sziporkáit, de most őszintén remélem, hogy téved, és az alább három sort  csak a poén kedvéért írta:

"Hé, soha ne félj, hogy odasodor a szél, ahol jó!
Hé, ha valami van, de nem az igazi még, ne remélj!
Lesz még rosszabb."

Van remény. És nem lesz rosszabb. 

Popper Péter nagyon érdekes írása sorsról és végzetről:

http://www.b612.hu/popper_peter_b612_070322.html