Éppen végeztem a futópályán, amikor megérkezett a hölgy. Egyedül voltam, ő is egyedül jött. Arcról ismerős volt, köszöntünk is egymásnak, tegeződve persze,  hasonló korú lehetett, mint én.  A kocsihoz tartottam már, amikor betolta a biciklijét az erdőbe, letámasztotta, majd a pihenőpadok körül elkezdett valamit keresgélni. Messze voltam tőle, de az biztos volt, hogy valamit nagyon nézett a földön úgy, hogy közben ide-oda sétált. 

Visszaindultam,  hogy megkérdezzem, segíthetek-e, de nem jutottam oda, mert megelőzött a megszólítással és szerényen, de örömmel hívott, menjek vele, mutat valamit. Léptünk párat és közben elmondta, hogy otthon nem tudott mit kezdeni a rengeteg tulipánhagymával, kihozta az erdőbe és elültette őket ide is, oda is, az úttól beljebb, a fák közé.

Az az igazság, hogy nem is nagyon értettem akkor, hogy miről van szó tulajdonképpen, mert halkan is beszélt,  tulipán sem volt itt sosem, nem is tudtam még gondolatban sem összehozni az erdőt, az otthont és a tulipánhagymákat. De amikor megmutatta az első kis tulipánszigetet az avarban, az én szívem egyből megtelt melegséggel. Mondtam is, hogy milyen szép és nemes gesztus tőle, hogy létrehozott valamit itt, a mindenki erdejében, ami nagyon sokáig meg fog maradni és biztos nagyon sokan fognak neki örülni, amikor az a rengeteg tulipán virágba borul majd. A több, mint száz tulipánhagyma ugyanis átvészelte a telet és egyre bújnak ki az avar alól a jácinthagymákkal együtt, merthogy azokat is ültetett, ő pedig azért jár ki ide, hogy figyelje és vigyázza a növekedésüket. Kezeivel gondosan elsöpörte az avart a tövükről, hogy több fény érje a kis kibújó hajtásokat és láttam, hogy szinte simogatta, szeretgette az erdőnek ajándékozott kincseit. 

Nem kell nagy dolgokra gondolni, ha azt mondjuk, óvd és szeresd a természetet. Ez a hölgy viszont szerintem nagy dolgot tett. Komolyan mondom, még a könny is kiesett a szememből, amikor mentünk egyik helyről a másikra és mutatta nekem azt a sok kis tulipánt, amit az erdőnek ajándékozott és ami az erdőjáróknak szánt ajándék is lett egyben. 

Az erdőjáró társaim nevében is hálásan köszönöm neked, Erzsike!