A kisebb fűszernövényes (nevezhetjük kicsit nagyképűen ágyásnak, bár mindössze egy négyzetméteres) szépnek induló karrierje kettétört, miután hagytuk benőni fölé az egyszer már kivágott, de újra kihajtott és mára jó nagyra nőtt tűztövis bokrot és a a kecskerágót. A fűszernövényeknek viszont fény kell, sok-sok fény. Bokor alatti árnyékban nem sok minden várható tőlük, még jó, hogy egyáltalán megmaradtak.

Mi legyen? Vágjuk le a belógó ágakat vagy számoljuk fel az ágyást?

Hatalmas dilemma ez nekem, de soha nagyobb problémám ne legyen. 

Most, ebben a pillanatban arra hajlok, hogy az ágak maradjanak és az ágyás menjen, de lehet, hogy három  pillanat múlva pont fordítva vélem majd helyesnek. Két nappal ezelőtt hirtelen felindulásból lemetszettem néhány gallyat a két bokorról, de már akkor is tudtam, hogy ezzel messze nem oldottam meg a problémát, csak éppen tettem valami jelképeset az álprobléma álmegoldására. A férjem tegnap szintén hirtelen felindulásból  fűrésszel folytatta, így aztán néhány nagyobb és erősebb ágtól is búcsút vettünk, de még mindig kérdés a kérdés: menjen vagy maradjon az ágyás? Még mindig túl nagy a két bokor, amiről most, a metszés és fűrészelés után látszik csak igazán, hogy gyakorlatilag sziámi ikrek módján összenőttek és a szétválasztásuk erősen meggondolandó.

Jajaj, mi legyen? 

Tulajdonképpen még mindig az ágyás felszámolását tartom jobb ötletnek. A gyakorlatilag most csak sínylődő növényeket átköltöztetem a másik ágyásba, ami méretét tekintve éppen duplája a kicsinek, a benne élő növények számát tekintve pedig azt mondhatom, hogy nincs már benne egy talpalattnyi üres hely sem, úgyhogy kihívás lesz helyet szorítani nekik, és még az is előfordulhat, hogy lehetetlen. Három metélőhagyma is visszatart a művelettől, pedig életemben nem ettem ilyet és nem is akarok, mégis sajnálom őket kiásni és átültetni. Érzem, hogy nem hajtanának ki újra.  

Ha a fűszerágyás menne, a kerti padunk is kiszabadulhatna az eddig megközelíthetetlen helyéről, a dzsungel mélyéről és akár még használni is tudnánk, például arra, amire való. Mondjuk ücsörgésre. Ehhez viszont ki kell ásni az ülőpallót tartó két jó nagy farönköt, amit elég mélyre ástunk le pár éve, mert akkor megtalálni véltük kis padunk legoptimálisabb, ezért természetesen véglegesnek gondolt helyét.

Hát, nem tudom. Fűszernövényeket azért ültettem, mert igénytelenek, jól bírják a forróságot és egy őszi visszavágáson kívül semmilyen gondozást nem igényelnek. Főzésnél nem használom őket, néha a sült hús mellé teszek egy pici rozmaringot és kakukkfüvet, de tényleg csak ennyi. Gyakorlati hasznukhoz képest aránytalanul sok időt töltök most a jó megoldás megtalálásával. 

Az egész kérdés egyébként azért vetődött fel és nőtte ki magát mára problémává, mert a jövő héten jön a mesterünk kerítést építeni, és egyszerűen nem fog tudni közlekedni a kertben. Mi sem tudunk már évek óta, csak mi ezt már megszoktuk, sőt, nagyon szeretjük ezt a dzsungelt, ami kerül vesz és lassan meg is fojt bennünket. A mester viszont betonozni fog, nagyméretű kerítéselemeket hoz-visz ésatöbbi. Ahová eddig a fűnyíró sem fért be, oda most neki kell beférni a szerszámaival és az építőanyagokkal úgy, hogy lehetőleg ne legyen a káosz nagyobb, mint amilyen most.

(...)

Nos.

Döntöttünk. Marad a helyén a kis ágyás minden fűszernövénnyel, a bokrokon viszont metszünk és fűrészelünk még egy kicsit. A kerti pad is a helyén marad a dzsungel mélyén, úgyse érünk rá üldögélni. Majd üldögél rajta a macska. Ha levonul a mester, majd meglátjuk, mit kell helyrehozni, de előre nem dolgozunk ennél  többet. Vagyis, most is, mint mindig, a véleményünk:  "Jóvanazúgy."