Biztos, hogy jobb is így. Jobb, hogy nem látjuk, de még csak nem is sejtjük a jövőt.

Tapasztalatom szerint ugyanis igen ritkán fordul elő, hogy ha valamit elképzelünk, az pont úgy, vagy majdnem úgy valósul meg, ahogy elképzeltük és még ritkább, hogy jobban, mint ahogy elképzeltük. Úgyhogy maradjunk reálisak, mert bár ábrándozni jó, de tudjuk, hogy az meg az élet megrontója.

És arra végképp nincs szükség egy ilyen év után.

Milyen év után? 

Egy vegyes év után.

Mint minden év, ez is vegyes volt, ilyen is volt, meg olyan is, és mondhatnám, hogy leginkább semmilyen, de nem mondom, mert ugyan nem hiszem, hogy a családi legendáriumba úgy fog bevonulni a 2021, mint a legsikeresebb, legjobb év, de azért panaszra sincs okom. Egészségesek vagyunk, jól vagyunk. Nem hiszem, hogy van ennél fontosabb.

Amiket ennek az évnek az elején is - mint szinte minden évkezdetkor - megvalósítani gondoltam, azok közül egy sem sikerült maradéktalanul, csak valamennyire. De legalább valamennyire igen és nem kell most az év zárásakor azt mondanom, hogy semmit nem sikerült megvalósítani és semennyire sem.

Meg egyébként sem kell szerintem végletekben gondolkodni. Én értékelni tudom, ha egyáltalán elindulok egy új úton, ha pedig el is jutok rajta valameddig, az már siker, mert gyakran magában az elindulásban is igen nagy munka van és azt is megtanultam már, hogy nem csak a célba érés számít. Számít, nagyon is számít egyáltalán az elindulás is.

Például.

Az idén volt néhány új út, amin elindultam. Az egyik, hogy elhatároztam, nem beszélek és nem válaszolok rögtön, ha kérdeznek, hanem várok, hátrébb lépek, meggondolom. Ezen az úton eljutottam valameddig, de messze még a cél.  A régi utakon továbbra is tántoríthatatlanul megyek tovább, például franciául tanulok, rendszeresen tornázom és mozgok, amennyit csak tudok, igaz, ezekben lassan elérem a képességeim határát. Nem sikerült egy elszakított barátságot újra összekötni és ez rajtam múlt. Nem sikerült elmenni a Magas-Tátrába, ez viszont a körülményeken múlt. És sorolhatnám, mi minden nem sikerült még, mint ahogy azokat is sorolhatnám, amelyek, ha nem is teljesen, de legalább valamennyire sikerültek. Amikor a 2021-et  gondolatban végigpörgetem, sorolom is magamban rendesen, némelyiket büszkén és vállveregetve, némelyiket meg fejcsóválva. 

Ma az erdőben a képen látható apokaliptikus hangulat fogadott, párás, nyirkos, félhomályos kuszaság. Egy ilyen környezetben hitelesen le lehetne forgatni a Sátán kutyáját, Alfred Hitchcock bármelyik hátborzongató történetét vagy akár egy jóféle skandináv noir filmet is. Ha ezt a mai erdei látványt a jövőre vonatkozó baljós előjelnek tekinteném, lehet, nem állnék messze a reálisan várhatótól. Született optimistaként, és mert ez az évszak ezzel az időjárással igencsak kedvemre való, viszont inkább azt mondom, hogy "bárhogy lesz, úgy lesz, a jövőt nem sejthetem, a sors ezer rejtelem, ahogy lesz, úgy lesz, bárhogy lesz, úgy lesz."

És ebben benne van, hogy akár lehet a 2022 jobb is, mint az idei év. 

Engedjük hát szépen el a 2021-et, hadd menjen békével és fogadjuk a 2022-t bizakodva, és tudod mit? Csakazértis ábrándozzunk és képzeljük el, hogy az új év csudajó helye lesz az álmainknak! Tegyük fel hát a rózsaszín szemüveget!

Van jobb ötleted?

Különben meg: bárhogy lesz, úgy lesz.