Nem erőltetem az összehasonlítását annak, ami nem összehasonlítható, csak leírom, szerintem miért szép az egyik is, másik is.

Tiszaszentimrén a Református templom kertjét hatalmas levendulabokrok díszítik. Legalább húsz tő van itt, az átmérőjük olyan két méter körüli. Van köztük fehér levendula is, ilyet még sehol máshol nem láttam, Tihanyban sem, pedig ott aztán van levendula rengeteg. Ilyen nagyokat sem láttam még máshol, csak itt, Tiszaszentimrén, no meg a saját kertünkben, de nekünk csak egy hatalmas van és két kisebb, ez a templomkert viszont tele van velük. 

Nagyon szeretem a templomok kertjét. Egyszerűek, gondozottak. Nincs bennük semmi felesleges, semmi oda nem illő, és ami van, az egyszerűségében szép. Öreg, szinte időtlen fák, nagyra nőtt bokrok, mohás fatörzsek és kövek, néhány rózsatő, esetleg levendula vagy más évelő virág és általában ennyi. Ha templomkertre gondolok, inkább a félhomály, mintsem a világosság jut eszembe. A kertek csendje és szépséges puritánsága a betérőt is elcsendesíti és önvizsgálatra késztetheti. Ide nem napozni jár az ember. Ide például azért jön, hogy elhozza a bánatát és letegye. 

A természetes sziklakert, legyen az mondjuk a Bükkben, világos és napsütötte. A sziklákon és a hasadékokban mohák, kövirózsák és más apró virágok nőnek, sokszor lehetetlennek tűnő helyeken is megtelepszik és virul az élet. Méhek döngicsélnek, gyíkok napoznak. Másképp puritán ez, mint a templomkert. Itt nem az ember alkotott, hanem a természet. Itt bűntudat nélkül napozhatunk, lelkendezhetünk a panorámában és valahogy bűntudat nélkül átérezhetjük az életörömöt, azt, hogy az élet él és élni akar.

Sok-sok példát tudnék írni mindkét szépségre, de nem teszem és nem is általánosítok. Biztos van sokféle kert, de nekem ez a kettő a legesleg. 

Legszebb, legkedvesebb, legmagasztosabb. 

Június 11-én vasárnap a Bükkbe tartottunk. Tiszaszentimre felé mentünk, útközben pár percre megálltunk a templom kertjében és a Bükkben is megálltunk a kedvenc, hatalmas sziklakertünknél.

A bükki kis faluban szokott összegyűlni a családunk. Már négy unokánk tölti meg élettel és végtelen örömmel a szívünket és a kicsi ház hatalmas kertjét. Ez most is így volt. Találkozhatott szülő a gyermekeivel, testvér a testvérrel és a négy gyönyörű unokatesó egymással.

Igazi hegyvidéki kert van ott, árnyékot adó fákkal, zöldségeket termő magaságyásokkal, néhány virággal és félárnyékos gyeppel. De nem is csak egyféle kert az, mert templomkert is, sziklakert is, és mindkettőnél sokkal több is. Az a kert a Paradicsom maga, és ugye tudod, miért?