Naplementét, hála a Jó Sorsomnak, sokat láttam már a Balatonon. Nem tudom megunni, mindig lenyűgöz,  borzongatóan szép. Ez az a jelenség, ami úgy jelenti az elmúlást, hogy benne van a holnap ígérete. Szép metaforákat - vagy közhelyeket - lehet gondolni, amikor nézzük a naplementét.

Napfelkeltét is láttam már, de azt csak egyszer, amikor utaztunk jó messze és megálltunk Keszthelynél a vízparton egy kicsit pihenni. Akkor kelt fel a nap. Tél volt és jó hideg, nem lehetett hosszan ott maradni, de metaforákat - vagy közhelyeket - ott is lehetett volna gondolni, például azt, hogy a napfelkeltével egy új nap új ígéretét is megkapjuk, de akkor nem erre gondoltam, az biztos.

Április első hetében két napot Siófokon töltöttünk. Hármat szerettünk volna, ki is vettem szerdától három nap szabadságot, de szerdán nem tudtunk elmenni, mert nem érkezett meg délig az a csomag, amit meg kellett várnunk, hogy magunkkal tudjuk vinni, aztán meg a délután közepén nem akartunk elindulni. Most kocsival mentünk, csütörtökön délben érkeztünk és csak a naplementére tudtunk lemenni a tópartra, mert elég sok dolgunk volt (vásároltunk az OBI-ban, IKEA bútort szerelt össze a férjem, én takarítottam ablaktisztítással együtt és pakolásztam), hét óra lett, mire kész lettünk. Ugyan pár percre lakunk csak a tótól, mégsem reméltem, hogy ennyi teendő után a férjemet rá tudom venni, hogy sétáljunk le és ne kocsival menjünk, de képzeljétek, kérnem sem kellett. 

Éppen naplementére értünk le, hosszan néztük, amíg csak teljesen el nem tűnt a látóhatáron. Gyönyörű volt, mint mindig. 

Menjünk egy pár napot vissza az időben. A múlt hét szombati produktív konyhai délelőttömet délután a szomszéd településen rendezett édességfesztiválon szerettük volna megkoronázni, de a koncert sem tetszett, árusok se nagyon voltak már, ezért aztán beértük egy fagyival (felejthető minőség) és inkább kimentünk a település határában található kiserdőbe, ahol tanösvényt alakítottak ki. Jó hideg volt (a fagyizás után meg pláne), fáztunk és mert a tavaszi szél itt az Alföldön is vizet áraszt és víz alá került az ösvény egy-egy része, vizesek is lettünk. A vízjárta részeket próbáltuk ugyan kikerülni, de körülötte is víz volt, nem is gondoltuk volna, hogy egy lapos alföldi kis erdő ennyire a víz alá tud kerülni, de tetszett a hely. Másodszor jártam itt, először késő ősszel voltam, akkor is szép volt minden, de hát mikor nem szép egy erdő?  Van gyurgyalag-leső torony és vadles is, pihenőhelyek és szabadtéri tornaeszközök is, úgyhogy szerintem egész jól kihasználták a tervezők az erdő adta lehetőségeket.

Szombaton Abádszalókon voltunk, ahol megnyílt a tulipánkert. A félmilliónyi tulipánnak alig tizede virágzik most csak, az igazi virágtengerre egy-két hetet még várni kell, de amit láttunk, az is csodaszép volt és a bimbós zöld mezőt látva, ebben is, mint a napfelkeltében, benne van az ígéret. 

Szombaton délután a testvéremmel elmentünk a szomszéd városba, ahol meghatóan szép és magas színvonalú jubileumi koncertet adott a Népi Műhely.

A héten négyszer voltam a futópályán, a három kilométert magabiztosan bírja a térdem és a szabadtéri saját testsúlyos gyakorlatokat is el tudtam végzeni. Úgy érzem, ezek tényleg erősítenek.  

A szénanáthám tombol, sem a szél, sem a felmelegedés, sem a lehűlés nem tesz jót neki, vagyis ebből a szempontból mindegy, milyen az idő, tüsszögök, folyik az orrom és viszket a szemem, de ez minden évben így van márciustól október végéig. Nem is csoda, hogy míg mások az igazi tavaszt, addig én már a telet várom.

Most vasárnap délután van, megjöttem az erdőből. Minden zöld és még a nap is kisütött. Megcselekedtem a három kilométeremet és boldogabban jöttem haza, mint ahogy kimentem. A mozgást receptre írnám fel mindenkinek. Mindegy mennyit mozgunk, jobb lesz az egészségünk és jobb lesz a kedvünk tőle. Hiszem és vallom, hogy így van. 

Jó kis hét volt ez (is).