Azt hittem, hogy a futópályán rendszeresen, hetente ötször, vagy akár hatszor is öt kilométert teljesítek. Nem futok, hanem gyors tempóban gyalogolok és kocogok, az időtartam pedig 50-55 perc. A sebességem 10 km/óra, jól van az így hatvan évesen, mondogattam mindig büszkén.
Tíz év alatt, amióta rendszeresen végzem ezt az aerob mozgást, alig fejlődtem, vagy talán helyesebb úgy, hogy nem fejlődtem sokat. Sőt, legyek őszinte? Nem fejlődtem semmit.
Honnan tudom?
Kaptam egy okos órát, amivel végre pontosan le tudom mérni a megtett távolságot. A telefonomon lévő alkalmazás valami miatt egy ideje nem működik, de amíg működött, addig öt kilométereket mértem rajta, ugyanúgy 50-55 perc alatt. Egy éve körül van már, hogy nem tudom ezt a programot használni, maradt a lépésszámlálás, az pedig jól félrevitt engem. Nyilván azt tudtam, hogy nem egy méter hosszúak a lépéseim és ha megteszek alkalmanként 5-6-7 ezer lépést, az nem 5-6-7 km lesz, de valahogy mégis addig számolgattam, osztottam-szoroztam, hogy a 6800 lépés 5 km-nek "jött ki" és ezzel igen-igen büszke voltam magamra.
Nagyon örültem az új órámnak, szinte már igazi futónak éreztem magam tőle (és a kisfiam maratoni futós pólójától), amikor másnap lelkesen kipróbáltam, de ...
... nem hittem a szememnek. Nem azért, mert mérföldben méri a távot, hiszen a váltószám alapján ki tudtam számolni a km-t is, hanem azon, hogy 2,5 mérföld az 6500 lépés és csak 4, azaz négy km. Persze 50-55 perc alatt.
Nem jól mér az óra, mondtam az előző tulajdonosának, aki a kisfiam és aki maratonokat futott ezzel az órával. Amikor nekem adta, gyakorlatilag lecsatolta a kezéről és a következő pillanatban már az én kezemre rá is csatolta, tehát még azt sem mondhatom, hogy álló helyében elromlott, mindenesetre bíztam benne, hogy rosszul mér valami beállítási hiba miatt. De nem. Az óra pontos, többszörösen leteszteltem és hát, kérem szépen a 4 km az bizony 4 km és nem 5.
De most mondd meg, számít ez igazán?
Én, az örök önigazoló-önfelmentő-önbizalommal bíró ember, keseredjek ezen el? Dehogy! Ha négy, akkor négy.
A négy az pontosan néggyel több,mint a nulla.