...csak a beojtott virággal. Mint József Attila.

Az a baj, hogy éppen ellenkezőleg: szinte minden mással törődök, csak a kertet nem gondozom méltó aprólékossággal, hanem csak úgy nagyjából.

A kertbe gyönyörködni járok és csak évszakonként egyszer-kėtszer csinálok benne valami kertészkedés-szerűt. Megtehetem, mert a növényeink gyakorlatilag nem is igényelnek gondozást. Időnként egy metszőollóval némi rendet vágok köztük, de ez inkább csak jelzése annak, hogy az elvarázsolt dzsungel mellett emberek is élnek itt.

Viszont naponta kisétálok a kertünkbe, vagyis lelépek a teraszról három lépcsőfokot, majd lépek kettőt a járdán és már kint is vagyok. A kb. harminc négyzetméternyi kert közepén megállok, elnézek jobbra és balra, egy szempillantással körbefogom az egész kertet, és azt hiszem, már láttam is mindent.

Rosszul hiszem.

Ha közelebb lépek az egyes növénykékhez, látom a részleteket. A lényeg sokszor éppen a részletekben van és én szeretek gyönyörködni bennük, mégis, legjobban az egész tetszik. Az egész kis kertecskénk tetszik, abból a látószögből, ahogy állok a közepén és belátom az egészet. 

A képen mégis most csak egy részletet mutatok meg. Ez a sárga szín ilyenkor tavasszal beragyogja az egész kertet. Imádjuk.