Esős, szeles, enyhe vasárnap van. Délután, amikor egy fél órára elállt az eső, elmentem sétálni, jó volt. Kiszellőzött a fejem és a tüdőm, megpezsdültek az izmaim. Hazajöttem és aludtam egyet. Tulajdonképpen az egész napomból nem volt semmi, csak pihentünk itthon, nem kellett csinálni semmit az ebéd megmelegítésén kívül.

Hát igen, ránk fért a pihenés a tegnapi osztálytalálkozó után. Rám különösen, ugyanis a vacsora elég későn volt, én olyankor már nem szoktam enni. Mostanában az éjszakázást sem úgy bírom már, mint régen, de akármilyen késő érek haza bárhonnan, nem fekszem le anélkül, hogy ne tornázzak, ne nyújtsak. Tegnap éjfél is elmúlt, mire végeztem az egy órás tornámmal, fél egy után kerültem ágyba, de még akkor is úgy éreztem, hogy a vacsorára elfogyasztott öt falat csülök és a maroknyi sült krumpli háromszor fordult meg bennem. Ennek ellenére úgy aludtam, mint a bunda, hála az égnek. 

Ma ebéd után közelebb húzódtam a radiátorhoz és csak néztem ki az ablakon, figyeltem, ahogyan csorog le az eső az üvegen, és ahelyett, hogy meditatív állapotba kerültem volna, gyorsan megpucoltam az ablakokat. Kellet az aktivitás talán?  Mondtam is a férjemnek, hogy ha már az erdei futópályára nem lehet kimenni ebben az időben, most kellene átöltözni fitnesz-öltözékbe és jót mozogni valamilyen szuper kis torna-videóra, de ez még ötletnek sem volt nevezhető, vissza is ültem rögtön a radiátor mellé. 

A séta visszahozott a jelenbe, aztán az alvás se tett rosszat, ideje volt hát megvacsorázni. Most fél hat van és lassan újra tornázni fogok. Hogy fitnesz öltözékben vagy nem? Teljesen mindegy.