Még ősz volt, amikor az jutott eszünkbe, hogy a horvát tengerpartra kellene elutaznunk szilveszterkor, nem a hideg, havas hegyek közé, amit egyébként imádtam volna, de fázni egész nap, azt nem. Elképzeltem, hogy milyen jó lenne szilveszterkor a mediterrán környezetben leanderek és pálmafák között sétálni a tengerparton vagy leülni egy padra és lehunyt szemmel napozni, aztán nézni a végtelen hullámokat és a naplementét. 

Kitaláltad? Hát persze, hogy nem mentünk sehová.

Nem utaztunk a mediterrán tengerpartra. A mediterrán tél jött el hozzánk, mondhatjuk úgy is, hogy egyenesen házhoz jött. A karácsony mindhárom napján és most is, a két ünnep közötti időszakban langyos, tavaszias idő van nálunk is, szikrázó napsütéssel, és hát tulajdonképpen pont ez az, amit nem szeretek télen. Télen legyen hideg, legyen hó, legyenek jégcsapok és legyen didergés, essen jól a meleg szoba és a forró tea. Annak van itt az ideje. Ha már itthon maradtunk, ugye.

Még azt sem mondhatom, hogy kihasználtam az enyhe időt és ezért mentem ki még karácsonykor is az erdei futópályára a ragyogó napsütésben (ahol egész jó időket és egész jó távokat teljesítettem), mert hideg időben is éppen úgy kimentem volna.

Egy dolgot viszont pont az enyhe időre tekintettel tettünk meg: a bejárati ajtónk elé mediterrán világot varázsoltunk két nagy, üres terrakotta cseréppel és egy leanderrel. 

Történt, hogy a három leanderünket a múltkor, a hideg első jelére a férjem behozta a házba, pedig mondtam, hogy szerintem ki fogják bírni a telet kint a ház déli fala mellett, de ő azt mondta, inkább ne kísérletezzünk, mert emlékezzek csak, a legkedvesebb kaktuszunk is ilyen kísérletnek lett az áldozata, vagyis hogy azt mondtam,  kibírja a mínusz egy fokot és hát nem bírta. Tegnap kértem, hogy a legkisebb leandert tegyük ki a ház ajtaja mellé, ott védett és napos helyen lesz, legyen ő a próba, és ha kibírja a telet, akkor jövőre mindhármat kint fogjuk hagyni.

Így esett, hogy a mediterrán életérzésnek legalább egy részét itthon is meg tudtuk teremteni, nem kellett ezért Fiuméig utazni. A leander mellett üldögéltem az ajtó előtt, az arcomat a napfény felé fordítottam, aztán sétáltam egyet a tíz méterszer tíz méteres kertünkben, ahol hatalmas már a levendulánk és a rozmaring is nagy bokorrá nőtte ki magát. Séta közben hozzáértem egyikhez is, másikhoz is, aztán a kakukkfű illatát is éreztem. De a szőlő egy kicsit savanyú, mert nem a tenger zúgott, hanem a fülem, ami egyébként reggel óta fáj.