Miután ma a beígért hétvégi esőzés (aminek már nyoma sincs) miatt itthon maradtunk és megint nem mentünk a Balatonhoz, a reggeli után a konyhában maradtam. Eltüntettem a reggeli nyomait és kitaláltam, hogy süteményt sütök. Gyors, egyszerű süteményt, amihez csak össze kellett mérni zabpelyhet, kókuszreszeléket és kókuszolajat, ízesíteni fahéjjal, mazsolával, napraforgómaggal, lenmaggal, pici sóval, és ezt a száraz keveréket össze kellett állítani reszelt almával, reszelt céklával és kicsi darabokra szedett naranccsal. Vagyis megmostam, lereszeltem, kifacsartam stb. és mire az utolsó cseppel is összedolgoztam, úszott a konyhaasztal és hát tulajdonképpen az egész konyha. 

Betettem a tepsit a sütőbe, majd kimentem a konyhából, be a hálóba. Beágyaztam.

Éppen elállt az eső, gondoltam, beindítok egy mosást, talán ki tudok majd teregetni az udvaron.

Tettem-vettem, pakolásztam.

Kisült a sütemény. 

A jól végzett munka örömével elpakoltam mindent és rendbe tettem a konyhát.

A férjem a boltba készült, ám időközben úgy ítélte meg, hogy tarthatatlan a sütő üvegének a "tisztasága" és elérkezettnek, mi több, alkalmasnak tartotta az időt (és önmagát) az üvegfelület zsíroldó tisztítására és legott hozzá is fogott, majd darabidő múltán gyakorlatilag látható eredmény nélkül abba is hagyta.

Nem részletezem. A lényeg, hogy ismét úszott a konyha.

Elment a boltba, én pedig ismét rendbe tettem a konyhát. Befejeztem a sütő üvegének a tisztítását (szintén látható eredmény nélkül), majd észleltem, hogy egy csomó vizet befolyattam a tűzhely melletti konyhaszekrény-elem alá. Nem lábakon álló konyhaszekrényről beszélünk, hanem olyanról, ami teljes terjedelmében a konyhakövön áll (vagyis inkább fekszik). 

Miután kitaláltam, hogy a segítő szándékért megjutalmazom a férjemet, aki a zabpelyhes süteményt megkóstolni sem hajlandó, nekiláttam kókuszkockát sütni és innentől felgyorsultak az események.

Ha négy kezem lett volna, mind a négynek tudtam volna feladatot adni, de mert magam voltam, a felgyorsulást kizárólag az eseményekre, nem a saját munkavégzésemre értem. 

Összeállítottam a süteményt: vajat kevertem habosra cukorral, olvasztott mézzel és tojásokkal, majd hozzáadtam a lisztet és vártam a férjemet, aki a tejet hozta volna.  Addig sem ültem tétlenül a telepakolt asztal mellett az úszó konyhában, hanem aggodalmaskodva nézegettem-méregettem a konyhaszekrényt, remélve talán, hogy rosszul láttam és nincs is ott víz, de persze jól láttam én azt. Egész tekintélyes víz folyt oda, aminek a nagyját feltöröltem, de láttam, hogy nem fogom megúszni a a jól tele- és rápakolt szekrényke kihúzását sem. Ehhez nem foghattam rögtön hozzá, mert nem volt hova ki-és lepakolni róla, az asztal például tele volt a leendő - és egyelőre félbehagyott - kókuszkocka dolgaival, a mosogató is tele volt már, a konyhaszekrény többi része meg úgy általában mindig tele van. 

Minden mindegy alapon előbb a süteményt akartam végre tepsiben tudni, addig szó sem lehetett a konyha kármentesítéséről, ezért inkább  kiporszívóztam minden helységet, közben vártam a férjemet a tejjel. 
Jó soká jött meg, és azzal a csodálatos hírrel (meg a tejjel) lépett be a konyhába, hogy a bankkártyámat beszippantotta az automata és ezt azonnal intéznem kell.

Nosza. Felhívtam az ügyfélszolgálatot és mire letiltattam a kártyámat, majd e-bankon keresztül újat igényeltem, nemhogy a konyhát rendbe tenni, de a süteményt befejezni se volt kedvem. Közben persze ebédidő is lett, krumplit kellett főzni és melegíteni is kellett az ételt, ezekkel párhuzamosan a zöldségeimet (brokkoli, cékla, saláta és spárga) mosni, vágni és párolni, és még a süteményt is összeállítani a tejjel. 

Összeállítottam. Betettem a sütőbe.

Leültünk ebédelni. Igen, a rendetlen konyhában.

Ebéd után a férjem úgy vélte, helyesen teszi, ha alszik egyet. 

Én nem véltem úgy.

A konyhában maradtam és hozzákezdtem a konyhaszekrény kihúzásához. Ez ugye, tudjátok mivel jár?

Igen. Pontosan.

Lepakolni a tetejéről és kipakolni belőle, egyúttal áttörölni mindent. A szekrény mögötti falat (és csempét és gázcsōvet) pókhálótlanítani és  lemosni, a szekrény helyét feltörölni, a gáztűzhely oldalait lemosni, áttörölni. A szekrényt a helyére húzni és mindent visszapakolni. 

A sütés-főzés-ebédelés nyomait elrakodni, mosogatót kimosni,  konyhaasztalt lepakolni, lemosni. Az egész konyhát felmosni.

Ez bizony nem megy csendben. A férjem mély álomba nemigen tudott merülni. 

Mire kész lettem mindennel, megsült a sütemény tésztája, lehetett a mártogatós vajas-tejes-kakaós-cukros masszát elkészíteni, tányérba kókuszreszeléket előkészíteni. Vártam, hogy kihűljön a tészta.

Amíg hűlt, kiteregettem.

Aztán felvágtam a tésztát és beleforgattam a kis kockákat előbb a  kakaós masszába, majd a kókuszreszelékbe és már csak az asztalt kellett újra lepakolnom és lemosnom és kész lettem.

Mondom, kész lettem.

Produktív fél nap van mögöttem.