2021. január 3-án kimenni az erdei futópályára, az vajon miért volt más, mint  január 1-én vagy 2-án?

A futópályát hetek óta szürke pára lengi be, ami nekem egyáltalán nincs ellenemre, szeretem az ilyen időt. Ma, mire kiértem, előbújt a nap, bágyadt fénye hasonlított az én bágyadt fénytelenségemhez. Hasonlított a bágyadt és tulajdonképpen indokolatlan  rosszkedvemhez. 

Lassú gyaloglással kezdtem és régóta nem éreztem ilyet, mint most az első kör után: abbahagyom, haza megyek. Nem tudom, mi vitte a lábaimat előre mégis. Talán az, hogy mennyire kudarcnak érezném, ha nem teljesíteném, amit mára magam elé állítottam. Talán az, hogy ezért még rosszabb kedvem lenne. Talán az, hogy a futópályán még sosem adtam fel. Nekem ott sosem rossz a kedvem. Teszem a dolgom, kikapcsolok vagy nem kapcsolok ki, mindegy, mert mindenhogy jól érzem magam. A teljesítményem is lehet ilyen vagy  olyan, nem szegi kedvem a csigatempó sem.

A lényeg mindig az, hogy erőt veszek magamon, az éppen valamilyen kedvemen. Mire kiérek a pályára, már a kedvem is helyrebillen és nem kérdés, hogy újra teljesítek, majd elfáradok, de büszke vagyok és ezzel a büszkeséggel megyek haza.

Ma is erőt vettem magamon.

Ma, január 3-án is megcsináltam, amit kellett, természetesen nem adtam fel az első kör után. Lehetnék büszke is. 

Lehetnék.

Csakhogy nem vagyok, mint ahogy vidám sem vagyok, kedves sem vagyok és még ki tudja, mi minden nem vagyok ma. Mert ma elkezdtem félni. És tudod mitől? Ettől az új, bizonytalan 2021-től.

Pedig...és itt most sorolhatnám, miért nincs rá okom. Miért van inkább okom várni, hogy jöjjön a holnap és elmúljon ez a szomorú vasárnap. Miért nem a holnapi "csapjunk bele" kezdésre gondolok?

Nem tudom, de nem is kell nekem mindent tudni.

Ma ez van. Holnap meg majd nem ez lesz, hanem az.

Január másodikán már el lehet kezdeni arra gondolni, hogy 4-én eljön a visszazökkenés ideje. Vissza illik zökkenni a munkába, a tennivalókba, a rutinokba és lassan a célok megvalósításához is hozzá lehetne kezdeni.

Én nem visszazökkenni akarok, hanem előre szökkenni. Kihagyni a visszarázódás nehézkességét, csak annyit visszavenni a rutinokból, amennyi kényelmes és olyan új szokásokat kiépíteni, amelyek gyakorlatilag garantálják az erőfeszítés nélküli sikert.

Az első lépést ehhez szilveszter éjjel megtettem, ugyanis nem fogadtam meg semmit. Nincs megkötve a kezem. Szabadon zökkenhetek és szökkenhetek. 

Azt csinálok, amit én akarok, énekli a PADÖDŐ és ezt ma még bátran velük éneklem.

Mert ma, január másodikán még mindig nem kell teljesen felébredni, tehát ma még a jótékony félálomban a január negyedikét a távoli jövőbe el lehet tolni.

Ma még nem gondolunk sem a zökkenésre, sem a szökkenésre. Ha eszünkbe jut, elhessegetjük. Ma még az ünnepi maradékot esszük. Addig keressük, amíg meg nem találjuk a magunk elől eldugott szaloncukrot és ma este még felkapcsoljuk a fényeket a karácsonyfán.

Ma még.  

Mert holnap leszedjük a díszeket és el is csomagoljuk. Holnapra már nincs maradék. Holnap már főzni is kell.

Ünnep után visszaáll helyére az élet, aki ebből kimászik, a valóságra ébred - ezt is énekli a PADÖDŐ, de ezt ma még nem éneklem velük.

De holnap felébredünk és gyanítom, hogy mi is a valóságra.

Egy napra képzeld el, hogy a dolgok úgy történnek veled, ahogy az a legjobb neked.

Amikor reggel kinyitod a szemed, már érzed, biztosan érzed, ez a nap a tied lesz. Kedved van felkelni, szinte kiperdülsz az ágyból, friss vagy és jókedvű. Amíg készülődsz, dúdolgatsz, kinézel az ablakon, belemosolyogsz a világba és legszívesebben magadhoz ölelnél mindenkit.

Szép ez a reggel, mondod. Könnyű léptekkel indulsz munkába, mert már tudod, amit tegnap problémának láttál, az mára megoldotta magát. A szomszédaidat kedvesen köszöntöd, váltasz velük néhány jó szót. Rámosolyogsz a járókelőkre és ők visszamosolyognak rád. A közlekedés nyugodt, a közlekedők udvariasak, barátságosak.

Ma ég a kezed alatt a munka. Mindent el tudsz intézni, nincs lehetetlen, mindenkivel  barátságos vagy és segítőkész.  A tegnapi problémák tényleg megoldották magukat, a maiak meg elkerülnek. Olyan feladatot kapsz, ami kihívás, de sikerélmény is és te ma lubickolsz az elismerésben. 

Szép ez a nap, mondod megint, ma már ki tudja, hanyadszor, és tényleg szép.

Hazaérsz, de egyáltalán nem érzed fáradtnak magad. Dúdolgatva készíted a vacsorát.  Felhívod a gyerekeidet, türelmesen meghallgatod az unokáidat, megértéssel figyelsz a férjedre, akinek talán nem volt olyan szép a napja, mint neked, de te kedvesen és együttérzéssel adsz neki a derűdből, közben boldogan megteríted az asztalt és vacsora közben úgy érzed, még mindig rengeteg derű van benned. Legszívesebben megszórnád vele a világot.

Ma este jut időd mindenre. Olvasol, tornázol, kényelmesen heversz a fürdőkádban, simogatsz, ölelsz és mielőtt elhelyezkedsz az álomvonaton, félig lehunyt szemmel azt mondod: szép volt ez a nap.

Vajon lesznek ilyen napjaink? Nem, ez nem jó kérdés. Kérdezzünk inkább úgy, hogy miért ne lehetne mind ilyen.  

És min múlik, hogy ilyen legyen?

 Az új év első napja az álmodozásé. Új év=új kezdet=új lehetőség.

Vagy nem?

Köszöntöm a régi és az új olvasóimat! 

Ma elindul a blogom itt, az új felületen, neve a "hogyan"-ról "én hogyan"-ra változott, de ennek csak technikai jelentősége van. Tekintsük ezt a bejegyzést egy próbának, az első "éles" bejegyzéssel ma este jövök. Remélem, itt is gyorsan otthon fogom érezni magam és rutinosan tudom majd kezelni az oldalt, mint a cafeblogon, de egyenlőre itt még sok nehézséggel találkozom.  

Az előző blogom költözése még folyamatban van, addig az archív tartalmakat a régi helyen megtaláljátok:

https://choix.cafeblog.hu/

Ma, január elsején még lehet hinni az új év=új kezdet=új élet illúziójában, felébredni ráérünk holnap is. Valahogy ettől a gondolattól indulok majd el este.

Szeretettel várom az érdeklődőket!