Január másodikán már el lehet kezdeni arra gondolni, hogy 4-én eljön a visszazökkenés ideje. Vissza illik zökkenni a munkába, a tennivalókba, a rutinokba és lassan a célok megvalósításához is hozzá lehetne kezdeni.

Én nem visszazökkenni akarok, hanem előre szökkenni. Kihagyni a visszarázódás nehézkességét, csak annyit visszavenni a rutinokból, amennyi kényelmes és olyan új szokásokat kiépíteni, amelyek gyakorlatilag garantálják az erőfeszítés nélküli sikert.

Az első lépést ehhez szilveszter éjjel megtettem, ugyanis nem fogadtam meg semmit. Nincs megkötve a kezem. Szabadon zökkenhetek és szökkenhetek. 

Azt csinálok, amit én akarok, énekli a PADÖDŐ és ezt ma még bátran velük éneklem.

Mert ma, január másodikán még mindig nem kell teljesen felébredni, tehát ma még a jótékony félálomban a január negyedikét a távoli jövőbe el lehet tolni.

Ma még nem gondolunk sem a zökkenésre, sem a szökkenésre. Ha eszünkbe jut, elhessegetjük. Ma még az ünnepi maradékot esszük. Addig keressük, amíg meg nem találjuk a magunk elől eldugott szaloncukrot és ma este még felkapcsoljuk a fényeket a karácsonyfán.

Ma még.  

Mert holnap leszedjük a díszeket és el is csomagoljuk. Holnapra már nincs maradék. Holnap már főzni is kell.

Ünnep után visszaáll helyére az élet, aki ebből kimászik, a valóságra ébred - ezt is énekli a PADÖDŐ, de ezt ma még nem éneklem velük.

De holnap felébredünk és gyanítom, hogy mi is a valóságra.