"Van egy kis házam, odamegyek,
ha túl sok ember zavar,
van egy kis házam, odamegyek,
hol senki sincs velem;
hová senki nem szólhat át,
hol senki se mondja: "Nem",
hol mást se mond, ahol tehát
csak én vagyok jelen."

Devecseri Gábor szövegét Halász Judit énekli, a dal címe Magány. Álmodozó, melankolikus dal, nagyon szeretem és gyakran dúdolgatom is. És persze elképzelem, milyen is lenne, ha nekem is lenne egy olyan házam, ahol "csak én vagyok jelen".

Az a ház az erdő szélén állna, valahol a hegyek között. Hajnalban hallanám a nyitott ablakon át, ahogy velem ébred az erdő. Sétálnék egyet, köszönnék a nyusziknak és az őzeknek, integetnék a madaraknak, üdvözölném a szöszmötölő sünit és óvatosan kikerülném a szarvasbogarat. 

Aztán elmennék dolgozni.

Amikor hazaérnék, szerény estebédemet az erdő széli kispadon költeném el és ott a padon ülve várnám meg, amíg beesteledik.

Nyáron hűsölni mennék, télen a hóban sétálnék. Tavasszal hallgatnám, ahogy fütyül a rigó, ősszel ahogy koppan  a makk.

Vágyom egy erdő széli kis házra, de nem egyedül laknék ott. Egy embert biztos vinnék magammal, aki testőrként vigyázna rám. Akit szintén felébresztene a hajnali erdő és velem sétálna reggel, majd este vele vacsoráznék a kispadon és ott ülnénk együtt egészen estig. 

A vállára hajtanám a fejem és nem is kellenének már a szavak.  A csend beszélne és mi hallgatnánk. 

Akit erre kiszemeltem, csodálkozva nézett rám, pedig már harminc éve élünk együtt: te egy erdő szélén akarsz lakni? A hegyen? Na, ott nem. Ott biztos nem. 

Ha nem, hát nem. Akkor maradunk az Alföldön. Erdő itt is van, alig 5-600 méterre  a házunktól. Annyiszor megyek ki oda, ahányszor csak akarok, nem?

Ki érti meg, hogy az nem ugyanaz?