Kedvemre való az időjárás mostanában. Szeretem, hogy nincs még igazi, tavaszi idő és inkább fázom, mint melegem van. Ha már nem lehet mindig tél, akkor maradjon is októberig ilyen. 

A kedvemre való időjárás mellett kevés dolog van mostanában a kedvemre. Jó idők vannak és rossz napok. A szomorúság, az aggódás, a dühös tehetetlenség napjait élem és nehezen találom meg azt a néhány jó dolgot, amitől igazán mosolyogni támadna kedvem. Nem emlékszem, hogy egy jót nevettem volna valamin az elmúlt napokban, de talán még csak nem is mosolyogtam, szívből legalábbis biztos nem.

Egy oltás utáni reakció híre roggyantott térdre és tartott napokig aggódásban és jeges félelemben. Tehetetlen telefonálások, kétségbeesések, orvosi konzultációk és sírások, ezek voltak az elmúlt néhány nap címkéi és legyen hála mindennek és mindenkinek, hogy már túl vagyunk rajta. 

Fizikailag túl van rajta, akivel megtörtént a baj, lelkileg nem tudom, én viszont sem fizikailag, sem lelkileg nem vagyok túl rajta. Térdre rogytam és megroggyant a lelkierőm.

Más oka is van a napok óta tartó permanens szomorúságomnak, több is, de egyik sem leírható és jelenleg nem is megoldható. Ilyenkor nehéz kapaszkodót találni, de nem lehetetlen. 

Például elég egy váratlan telefon, hogy lenne-e kedvünk egy délutáni randevúhoz a legédesebbekkel a Tisza-tónál. 

Igen. Igen. Igen.

A találkozás utáni második percben már meséltem. Egy óriás favágóról találtam ki egy mesét, egy igazi gyógyító történetet. Valahogy sikerült beleszőni néhány dolgot abból, amit a családunk a napokban átélt és ahogy meséltem a gonosz favágóról - aki rosszat akar tenni velünk és nekünk minden ravaszságunkat össze kell szedni, hogy túl tudjunk járni az eszén -, a történet interaktívvá vált. Hárman szőttük-fontuk tovább a mesét, jobbnál jobb cseleket eszeltünk ki és amikor már majdnem legyőztük a gonoszt, rájöttünk, hogy inkább békét kötünk vele.

A Tisza-tó a nagy szélben erősen hullámzott. A hullámok a partra sodortak néhány vékonyabb faágat és egyéb uszadékot, ezeket megpróbáltuk újra vízre bocsátani, de újra és újra kisodródtak. Ilyen az állóvíz.

Ha a folyóba dobunk valamit, azt elviszi a víz. Volt, nincs.

A tóban viszont ellötykölődik egy kicsit, aztán visszatér. 

Tegnap a négyéves és a hétéves Favágót Legyőző Szuperhős néhány órára ellötykölte a szomorúságomat. 

Néhány órára.

Ezt is köszönöm.