Farkaslakától Székelykeresztúrra a Fehér-Nyikó folyását itt-ott keresztezve vezet az út, érintve olyan kicsi, de a főút mentén hosszan elnyúló falvakat, mint Nyikómalomfalva, Siménfalva és Kobátfalva. Éppen Siménfalva és Kobátfalva között fekszik Kadács, ami két részből áll. A Farkaslaka felőli Kiskadács, a Székelykeresztúr felőli Nagykadács.
Amikor készültünk a székelyföldi utazásunkra, azt találtam, hogy Kadácsban van egy fedeles fahíd. Isten ments, hogy idehozzam Hollywoodot, de nekem rögtön A szív hídjai című film ugrott be. Sosem láttam még igazi fedeles fahidat, így olyannak tudtam elképzelni, mint amilyennek a filmben láttam. Persze nemcsak a pontos helyét kerestem meg a kadácsi fahídnak, hanem képeket is nézegettem róla és bizony már akkor tudtam, hogy az én szívemnek is hídja lesz ez a kis fedeles fahíd.
És így is lett.
Nagykadácsban, ha Farkaslaka felől jövünk, a főútról az első utcánál le kell jobbra térni és a durva kövekkel felszórt úton alig száz méter múlva már ott is állunk a híd előtt. A Nyikó folyó most csak egy kis lassan csordogáló patak, egyetlen keskeny kis ösvény vezet le a partjára, de a híd, az a szépséges fahíd úgy áll ott, olyan büszkén, mintha egy valóságos nagy folyó robogna alatta.
A nagykadácsi fedeles fahíd 1868-ban épült és tisztességgel megépíthették, mert az első nagyobb javítást csak 90 év múlva kellett rajta elvégezni, "miután egy nagy áradáskor a víz annyira kimosta körülötte a patak medrét, hogy csak a „cüvekök” (cövekek) maradtak, nem volt már járható, és alá kellett betonozni. A tetőt eredetileg zsindellyel fedték, amit később égetett agyagcseréppel helyettesítettek" (forrás: https://muvelodes.net/vadrozsak/jatek-a-hidon).
Aztán a hidat tíz év múlva újra javítani kellett. Minden javítást a falu lakói egymással összefogva, kalákában végeztek el.
Amikor a hídon átsétáltam, még nem értettem, miért fedték le. Vajon mi szükség volt rá?
Magára a hídra természetesen szükség volt, hiszen a falu néhány háza egy szűk utcácskában a híd túloldalán van, néhány család lakik ott és arra van a temető is.
Nagy csend volt a híd túloldalán, csak kutyaugatást hallottunk, de láttunk autót is két kis házacska előtt. A híd falu felőli oldalán pedig egy táblán közigazgatási információt lehet olvasni: hirdetik a lakóknak, hogy a szemétszállítási napokon legyenek szívesek a szemétgyűjtőket áthozni erre az oldalra, mert a kukás autó nem tud a hídon átmenni. Összeér a múlt a jelennel, a kis híd lám-lám, ezt is összeköti.
Bár most úgy tűnik, hogy ebben az aszályos, eső nélküli időben, amilyet az idén nyáron élünk, a Nyikón száraz lábbal is át lehetne kelni, egyszerűen egy nagyot kell lépni és már ott is vagyunk a túloldalon, de egy-egy nagyobb eső után úgy meg tud áradni, hogy mindent visz, ami az útjába kerül. Ezt egy bácsi mesélte nekünk, mutatta is az egyik házon, hogy annak majdnem az ereszéig állt a víz itt 2005-ben. Alig akartam elhinni, hogy a csepp kis Fehér-Nyikó mekkora pusztítást tudott végezni.
2005-ben akkora volt az ár, hogy elsodorta a nagykadácsiak szeretett és kincsként tisztelt fafedeles hídját is. Szerencsére néhány elemét sikerült a vízből kimenteni, azokat megőrízték és a híd újjáépítésénél fel is használták.
A bácsi szomorúan beszélt a nagy árvízről, dolgos kezével mutatta is a víz útját és elmondta, hogy bizony a Nyikó-mente falvai azóta se nagyon tudták kiheverni a pusztítást. Nem kérdeztem meg tőle, miért fedeles a híd, mert nem tartottam illendőnek, hazaérve azonban olvastam róla és hát tulajdonképpen ki is találhattam volna, hogy miért.
Mert - mai szóval élve - közösségi tér volt az a híd.
"Játszottunk, futtunk bé az eső elől, jöttek a szekerek félreállni, jöttek Keresztúrról, a lapiasba elkapta az eső, ide béjöttek a fedeles hídra. Ott mindönféle vót, mondtam, meg kéne söpörni, szörre söpörjük meg, akik leánkák vótunk, egy se akarta söprögetni, örökké én söpröttem, hogy lögyön tiszta a híd." (forrás: https://muvelodes.net/vadrozsak/jatek-a-hidon)
Az öregek kiültek oda pipázni, megbeszélni az élet dolgait és ha kártyázni támadt kedvük, még az asztalt is odavitték. Akár esett, akár fújt, esténként összegyűltek rajta a fiúk és a lányok, táncoltak és énekeltek. A mulatság nem tarthatott sokáig, mert másnap korán kellett kelni, munka volt, dolog volt.
Biztos, hogy szerelmek is szövődtek közben ott, a szív hídján. Ha egyszer újra kimondanám a boldogító igent, szívesen választanám ezt a helyet hozzá.
Ha arra jártok, sétáljatok át rajta ti is és érezzetek meg ebből valamit.
