Székelyföldön járva ma már egyáltalán nem ritka, hogy vadon élő medvét lehet látni. Nem csak az élőhelyén, a természetes környezetében, az erdőben, az erdők szélén, a bokrok mögött és a tisztásokon, hanem az emberlakta helyeken is.  Bejár a falvakba is, ez ugyan nem természetes, de gyakori. Számítani kell hát mindenfelé a jelenlétükre. 

Kétszer voltam medvelesen, az egyik egy vadles volt, a szó szoros értelmében vad (értsd: szívességből kivitt valaki valahová a hegyre), a másik pedig egy jól szervezett kirándulás volt egy jól kiépített medveles-helyre. Az ötpontos biztonságúnak hirdetett (és tényleg az is volt!) jól megszervezett medvelest éppen ötszörös áron kínálták, mint a szervezetlen, nem biztonságos "borravalósat", de ha egyszer rászánjátok magatokat egy medvelesre, akkor ne ezen spóroljatok. A biztonságnak ára van.

Mindkét medvelesről írtam már, mindkettő hatalmas élmény volt és így utólag a vad-medvelesre is azt mondom, hogy óriási és életre szóló élmény (akkor nem ezt mondtam, hanem azt, hogy soha, de soha többé az életben nem fogok ilyen helyre elmenni és hogy hová tettem a józan eszem, de ha kell, ezerszer is leírom: csak az un. ötpontos biztonságú medvelest vállaljátok be, vagyis csak olyan helyre menjetek, ahol a legfontosabb biztonsági pontot, azt, hogy egészen a leshelyig elvisznek benneteket kocsival, garantálják a szervezők. 

Gyalog felmenni a leshelyig tilos! Gyalog csak a kocsitól a leshelyig vezető pár lépés vállalható be és ezt nem én mondom, hanem Székelyföldön mindenki, aki komolyan veszi, hogy a medve nem játék. Márpedig ott ezt tényleg komolyan veszik. 

Az idén nem akartunk medvelesre menni, de nem is zártuk ki a lehetőséget. Úgy voltunk vele, hogy ha a szállásunkon megszervezik azt a bizonyos ötpontos biztonságot, akkor miért ne, de a lehetőséget mi magunk nem fogjuk keresni. A szállásunkon aztán szóba se került sem a kínálat felől, sem a kereslet felől a téma és ez jó is volt így.

Hogy mégis láttunk medvét, az tulajdonképpen nem volt a véletlen műve. Olyan helyen jártunk-keltünk ugyanis, ahol ők is. A székelyföldi Sóvidék hírhedten medvejárta hely, mindig és mindenhol számítani kell a felbukkanásukra, tudtuk ezt jól mi is.

Farkaslakáról Énlakára tartottunk, tökéletes minőségű főúton, nem túl nagy forgalom mellett, de azért jöttek-mentek autók rajtunk kívül is. Gagy falut elhagytuk, amikor szóltam, hogy egy rövid egészségügyi szünetre a legközelebbi alkalmas helyen álljunk meg. Ilyenkor mindig nagyon körültekintőnek kell lenni. Erdő szélén nem állunk meg, bokros-bozótos részen szintén nem, vagyis csak olyan helyen érdemes megállni, ahonnan jól szét lehet látni.

Egy hegyen átvezető főút mentén ilyen hely nem nagyon van, kijelölt parkolót sem láttam sehol, pedig saját érdekemben figyeltem az utat erősen. Már jócskán elhagytuk Kismedére települést is, amikor azt mondtam, hogy szerintem túljöttünk egy elágazáson és vissza kellene fordulnunk. Meg is fordultunk és elindultunk vissza az elágazásig. Kismedére előtt már igen-igen sürgős volt az egészségügyi szünet és ezért engednem kellett a biztonsági szabályaimból.

Jó lesz itt, mondtam, úgyse megyek le az útról, alig van forgalom, csak  egyet ellépek a kocsitól, nincs fa, nincs bokor, ez itt egy kis tisztás, ahonnan a domboldalra fellátok, egy perc az egész, álljunk meg most már tényleg.

Megálltunk, elléptem egyet a kocsitól, és éppen a szünetemet kezdtem tölteni, amikor kb. 5 másodperc múlva megláttam a medvét tőlem úgy 30 méterre. Ott egy medve, suttogtam és a következő másodpercben már a kocsiban ültem (eü. szünet ide vagy oda, higyjétek el, ez volt akkor a legkisebb gondom). A szélvédőn át néztük, hogy igen, az ott egy medve. 

Egy közepes nagyságú barna medve volt a tisztás szélén a bokrok között, de nem a bokrok mögött, hanem jól látható helyen a fűben. Kicsit mocorgott, picit arrébb cammogott, aztán vissza. Fél percnyi időt sem ültünk a kocsiban a medvét nézve, én remegtem, nem vettem le a szemem róla és csak azt hajtogattam, hogy az ott egy medve és hogy menjünk már.

Gagyon útba igazított bennünket egy székely legény és mert elmondtam neki, hogy medvét láttam, mesélt róluk sokat. Ahogy mesélt az öreg bácsi Énlakán is a kisbolt előtt, meg Vera néni is, mert attól kezdve mindenkinek elmondtam, akivel csak szóba elegyedtem Székelyföldön és senki nem nevetett ki, senki nem mondta, hogy "jaj kedveském és legalább helyes volt a Micimackó?"

"Örvendjenek, hogy csak látták" - ezt mondták.

A fotó 2019-ben az ötpontos biztonságú gyergyószentmiklósi medvelesen készült. Most olyan helyzetben voltunk, ahol nem lett volna tanácsos telefonért nyúlni. A gyergyói medve neve Rozsdás, súlya 250 kg. A Kismedére mellett látott medve valamivel kisebb lehetett és azóta sem adtunk nevet neki.

Nekünk ő "A Medve".