Kipróbálni valamit, amit eddig nem mertem, pedig szerettem volna, én ezt nevezem bátorságpróbának. Mostanában két olyan dolog is volt, ami felé néhány bátortalan lépést tettem.

Az egyik az óriásira nőtt francia levendulánk metszése. Évek óta tervezem, de eddig mindig, amikor csattant volna a metszőolló  a kezemben, meggondoltam magam és mégsem tettem meg. Nem bíztam magamban, nem hittem, hogy ügyesen és  károkozás nélkül el tudnám végezni a metszést. Ezt itthon a világért sem vallottam volna be, hiszen kettőnk közül én vagyok az, akinek mondjuk úgy, szívügye a kert, vagy majdnem az, ráadásul én értek is hozzá valamennyire. Gyártottam inkább ideológiát: nem hiszem, hogy egy szépséges, óriási levendulabokrot vissza kellene vágni csak azért, mert már nem férünk el tőle, illetve nem is mi nem férünk, hanem a többi növényünk, amelyek szintén óriásira nőttek, mégsem metszük őket, pedig azokat is lehetne ám. Pont a levendulával kezdjük?

Nem azzal kezdtük, hanem a többivel. Tavaly szinte mindent visszavágtunk, megmetszettünk, kivéve ezt a szépséget. Nem voltam hozzá elég bátor.

Az idén már tényleg nem lehetett tovább halasztani, mert olvastam, hogy csúnyán képes elfásodni, felkopaszodni és végül akár el is pusztulhat. A metszőollót átadtam a férjemnek, csattogjon az ő kezében, én nem merek hozzálátni, csinálja ő, én oda se nézek, és mert egyikünk se tudja, hogyan kell, hát metssze meg csak úgy, belátása szerint, érzésre. Én is úgy tenném, ha bátrabb lennék és be merném vállalni.

Persze mégis néztem közben. Nem szóltam bele, úgy láttam, jó felé mennek a dolgok, de amikor kész lett és az eredeti méretének kb. a harmadára lett megkurtítva, a szívemhez kaptam.

Te jó ég, ebből nemigen lesz jövőre virágzás, gondoltam, de sem okom, sem jogom nem volt hangosan szemrehányást tenni, hiszen a gyilkos szerszámot tulajdonképpen én adtam ki a kezemből a döntés jogával együtt.

Ahogy a gyilkos visszamegy a tett helyszínére, úgy jártam én is ki a levendulámhoz minden áldott nap. Bűntudatom és bűnbánatom volt és lemondóan figyelgettem, vajon magához tér-e még. Minden nap megnéztem és olyan két-három hétig vigasztalhatatlan voltam.

Hogy mi a helyzet most? 

Hát, képzeljétek, a levendula köszöni szépen, az átmeneti gyengélkedés után nagyszerűen van és külön köszöni a bátor metszést, ami miatt nem csak feltámadt, hanem tele van friss hajtásokkal, él és virul. Legközelebb én fogok tehát metszeni, ezt a sikerforrást ugyanis nem fogom kiadni a kezemből. Nagy levegő, bátorság és határozottan, a metszésben tudatlanok elszántságával és biztos kezével olyan bátran fogom csattogtatni azt a metszőollót, hogy csak na. A képen az "ilyen volt" állapotot láthatjátok, az "ilyen lett" fotó majd tavasszal jön, merthogy előre ugye a medve bőrére sem...

A másik bátorságpróbát a kényszer szülte. Nem tudok az erdei futópályára korán kimenni, már gyakran alkonyodik, mire kiérek és ez nem csak bátorsági, hanem biztonsági kérdés is. Nem mondom, hogy vakmerően kockáztatok, mert dehogy, viszont ha van rajtam kívül egy-két ember kint, akkor bátor vagyok és nekivágok a távomnak. A múltkor mondtam is az egyiküknek, hogy szóljon, ha az utolsó körénél tart, mert csak addig maradok, amíg ő is kint van. Szólt is, vele együtt én is kijöttem az erdőből, bár még nem volt sötét, de azért na. Bátor voltam, amíg nem voltam egyedül. 

Egy kisebb társasággal részt venni egy éjszakai túrán az erdőben, ezt szeretném, bár ehhez nem kell bátorság. Mostanában gyakran hallgatom Csernus doktort, szinte minden beszélgetőtársát a félelemmel, a halállal, a halálfélelemmel és a be nem vállalással nyúzza. Már hallom is, ahogy mondaná:

Kedves asszonyom, mitől fél? Ha annyira akar, hát menjen! Igen, jól hallotta. Menjen ki alkonyat után az erdőbe. Ne egyedül menjen, isten ments, ha ennyire fél. Hívjon magával pár embert, de időnként távolodjon el tőlük és maradjon hallótávolságban, egyedül. Érti? Egyedül.

Nem, nem ezt mondaná, inkább ezt:

Kedves asszonyom, mire vár? Döntse el végre, bevállalja? Igen vagy nem?

Tulajdonképpen nemigen, felelném bátortalanul.

Megismétlem a kérdést asszonyom, mert úgy látom, nem érti: igen vagy nem?

Nem.