Zöld lett az erdő. Még nem tetőtől talpig zöld, de nemsoká az lesz.

A zöld az újrakezdés színe. 

A héten újra kezdtem építeni egy barátságot, ami az én hibámból szakadt meg, de úgy, hogy a kötelék köztünk mégis megmaradt. Vannak emberek - és szerencsés, aki ezt megtapasztalhatja -, akik között szinte az első  találkozás pillanatában már ki is alakul valami ismerősség-érzés, valami zsigeri szimpátia. Ez egy remek alap, amire remekül lehet építkezni. 

Köztünk azonnal megvolt ez a fajta kémia és a kapcsolatunk nagyon hamar egy egymást segítő, támogató barátsággá fejlődött. Sok élmény fűz össze bennünket. Többször utaztunk, túráztunk, kirándultunk együtt, vagy elmentünk kulturális programokra, ismeretterjesztő előadásokra. Rengeteget nevettünk, sírtunk együtt és azt hiszem, mindig mindenben igaza volt. 

Minden percre szívesen emlékszem vissza. 

És természetesen nem szívesen gondolok arra, hogy ez a barátság megszakadt, és különösen arra, ahogyan megszakadt. Mondhatnám, hogy a külső körülmények hatására történt, de ez így nem teljesen igaz, mert talán lett volna módom, hogy az un. külső körülményeket megakadályozzam. Csak nekem lett volna erre módom, neki nem.

És én nem tettem. Vérző szívvel és égő arccal hagytam, hogy megtörténjen. 

A héten a Sors, ami nagy rendező, adott egy lehetőséget és én éltem vele. A kötelék megvan, a közös emlékek összekötnek és nagyon jó volt újra együtt tölteni néhány órát, de nem tudom, hogy újra fel tud-e épülni a bizalom, hogy ő fel tudja-e építeni a bizalmát felém. 

Mindenesetre egy bocsánatkérés mindehhez kevés. Nagyon kevés.