Rengeteg tervem van a nyugdíjas éveimre. Nem is tervek, inkább projektek ezek, nagyívű gondolat-szárnyalások eredményei. Előbb meg kell őket szelídíteni, vagyis a megvalósíthatóság szempontjából szelektálni, majd valami prioritás-félét kitalálni. Ha kész a reálisabb lista, lebontani apróbb lépésekre, részfeladatokra. Aztán hozzáfogni és csinálni.
Ez annyira egyszerű, nem? De.
Egy halogató, alapvetően önmagát motiválni kevésbé képes magamfajta embernek viszont maga a Nagy Kihívás.
Ezért először alaposan rá kell pihenni az egészre. Az utolsó munkanap utáni első napon addig aludni reggel, amíg hasamra süt a nap, délben sziesztázni, délután lábat lógatni és nem csinálni semmit.
Semmit.
Aztán másnap ugyanígy, igény szerint.
Amikor napok vagy akár hetek múlva ezt megunom, akkor lassan, óvatosan, nehogy kedvem veszítsem, hozzáfogni egy laza és megvalósítható terv összeállításához. Majd nagy levegő, kifúj, nagy levegő, kifúj és hajrá. Útközben tervet módosítani ér.
Nos, így valahogy.
