Kiszálltunk a hófehér limuzinból és visszasétáltunk a munkahelyem épületének bejáratáig. Amíg a kulcsra vártunk, én hálás voltam és boldog, de ezek a szavak sem elegek annak leírására, hogy mennyire, de mennyire...

Aztán megtudtam, hogy itt még mindig nincs vége az ünneplésnek. Még a limuzinos utazás hatása alatt voltam. Mi jöhet még?

Valami olyan jött, amire szintén nem számítottam.  Kriszti készített egy zenés videót a rólam készült fotókból és választott alá egy nagyon szép zenét. Ez megint egy olyan figyelmesség volt, olyan szívhez szóló ajándék, amiből sugárzott a felém irányuló szeretet.

Együnk még egy pár falatot, indítványozta valaki, talán éppen én, és amíg eszegettünk, nem győztem megköszönni a  meglepetéseket és mindazt, ami eddig történt, pontosabban amit ők tettek azért, hogy ez a nap felejthetetlenül az én napom legyen. És még mindig nem volt vége. 

A lányok csináltattak nekem és maguknak egy-egy fehér pólót, amin elől az én fotóm látható, a hátán pedig ez a felirat: "Nyugdíjas búcsúztató folyamatban" és ezt a pólót minden munkatársam alá is írta.  Ezt vették fel, amikor a falatozás közben egyszer csak eltűntek és a kedvenc és vállalhatatlan Blues Company-dalunkat hangosan énekelve-táncolva, mint egy tánckar, bevonultak. 

Rajtam már a limuzinban is ez a póló volt, de csak most láttam meg, hogy nem csak én kaptam, hanem maguknak is megcsináltatták. Beálltam közéjük én is és az egyen-pólónkban elénekeltük a pikáns (nevezzük szemérmesen csak így) dalt és mindenkivel táncoltam is egyet. Fürödtem a jókedvben. 

A drága Balázs Fecónak van egy dala, Amikor vége az utolsó dalnak is, ez a címe. Arról a magányosságról és  kiüresedésről ír, amit egy forró koncert végén a zenész érez. Amikor már nincsenek nézők, hazamentek a  rajongók  "és a varázslat szétfoszlott már". Azt hittem, valami ilyesmit fogok én is érezni majd a nagy nap végén, amikor vége lesz az ünneplésnek. "Mi lesz velem, ha egyedül hagy a zajos tömeg?" 

Semmi ilyet nem éreztem. Ragyogtam, lebegtem a szeretetben és az örömben, sőt, ez az eufórikus lebegés és ragyogás a mai napig tart és nem is csillapodik.

A drága kis csapatomnak örökké hálás leszek minden figyelmességért, ajándékért és a szeretet minden megnyilvánulásáért, de talán a leginkább azért, mert olyan napot varázsoltak nekem és körém, amelynek fénye, hangulata és megtartó ereje biztos, hogy még nagyon sokáig elkísér.

Én pedig tovább fürdök benne. 

(És még mindig folyt. köv.)