Vannak színházi előadások, amelyeket nyáron kitelepítenek a négy fal közül a külső terekre, a szabadtéri színpadokra. Ezek általában népszerű, sok nézőt vonzó produkciók és úgy tapasztalom, hogy elsősorban a könnyedebb, vidámabb, mondjuk úgy: populárisabb darabokat viszik ki a kőszínházból, vagy eleve ilyen helyszínre szánt és kőszínházban nem bemutatott darabokról van szó.

A nyári szabadtéri előadásoknak éppen a helyszín adja az egyik báját. 

Először is van levegő, ami szerencsés esetben egy forró nyári nap után estére kicsit langyosabb lesz és biztos, hogy fázni nem fogunk még késő éjjel sem.  Aztán nem kell úgy felöltözni, mint egy kőszínházba menet. Elég valami olyan, ami a szimpla utcai ruhától egy fokkal elegánsabb, de mindenképpen legyen kényelmes és laza a viselet. Ugyanis szinte biztos, hogy vakarózni fogunk, mert a rovarirtó szereken edzett és mutálódott szúnyogok a legrafináltabb helyeken fognak hozzánk férni, ezért aztán nekünk is hozzá kell férni a bőrünkhöz. 

Szeretjük, hogy a szabadtéri előadásokat általában nagyon jól hangosítják, míg a kőszínházakban nem is nagyon használnak mikroportot és nekem ment már el a kedvem előadástól azért, mert nem hallottam rendesen. Ha musicalt nézünk - és általában azt szoktunk nyáron -, akkor a hangerőt valahogy úgy be tudják "lőni", ami hátrébb ülve is tökéletes élményt képes biztosítani, mint egy koncerten. Persze látni is kell, ezért igyekszünk a meghirdetés pillanatában az első sorba jegyet foglalni, ha pedig lecsúszunk róla, akkor legalább az első néhány sor valamelyikébe. Ha ezeknél hátrébb van már csak hely, inkább lemondunk az előadásról.

Szeretjük azt is, hogy este 11 - fél 12 előtt nem érnek véget  ezek a produkciók, és van valami romantikusan nyári hangulata az éjszakai országutaknak, amikor felettünk ragyog a csillagos égbolt, ráadásul a településeken kívül fényszennyezéstől mentesen. Igaz, hogy éjjel 1-2 óra előtt nem kerülünk ágyba, mert másfél - két órányi útra élünk az egri és a szarvasi szabadtéri színpadtól, ahová el szoktunk menni, de ritka, hogy olyan előadást látunk, ami után azt mondjuk, hogy nem érte meg az éjszakázást. 

A Made in Hungáriát először Debrecenben láttuk a Csokonai Színházban sok évvel ezelőtt karácsonykor, és nem volt kérdés, hogy ha újra felbukkan valahol a közelünkben, megint meg fogjuk nézni. Tulajdonképpen vadásztam rá és mikor közzé tették a Szarvasi Vízi Színpad idei előadásait, azonnal lecsaptam a jegyekre, így aztán sikerült az első sorban ülnünk.

A darab nagyon jó.  Akit kicsit is érdekelnek a hatvanas évek hazai zenekarának botladozásai és sikerei, no meg persze szereti Fenyő Miklós dalait, az imádni fogja, akkor is, ha a Fenyő-féle zenei korszakok picit összekeverednek benne, hiszen a Hungária indulásakor hol volt még például a Csókkirály vagy az Angyalföldi pálmafák? De nem ez a lényeg.  A lényeg egy hatalmas zenei életmű kezdő lépéseinek szórakoztató és fülbemászó bemutatása. Van korhű háttértörténet, de nincs túladagolva, hanem abszolút fogyasztható módon főleg a dalok közötti hézag kitöltésére szolgál, van szerelem és főleg: van rock and roll. Aki élt abban a korban, az ennyiből is érti az utalásokat, aki meg még fiatal, az nem ebből fogja megérteni. A zene viszont univerzális, azt mindenki érti. 

A két és fél órás (egy szünettel) előadásban rengeteg dal hangzott el, a játékidő 90 százalékát a dalok tették ki és micsoda dalok!  Nem kell ahhoz jampi szív, hogy dobogjon a lábunk, tapsoljuk a kettőnégyet és énekeljünk az előadás alatt és még a kocsiban is, úton hazafelé, legalábbis én.

A darabot Tasnádi Péter és Fenyő Miklós írta. A szarvasi előadást a békéscsabai Jókai Színház és a Viharsarok Táncszínház művészeinek köszönhetjük, rendezte Halasi Imre Jászai Mari-díjas Érdemes Művész, a koreográfus Kerekes Judit volt. 

Köszönjük! 

A fotó a békéscsabai Jókai Színház honlapjáról származik.