Szerintem az élet célja az élet maga.

Mert mi az élet? A fiziológiai létezés szintjén a légzés, a táplálkozás és a mozgás, vagyis a testi szükségletek kielégítése kell az életben maradáshoz. Jó, ha a világot meg tudjuk tapasztalni az érzékszerveinkkel és fel tudjuk fogni az agyunkkal. Alkalmazkodnunk kell a fizikai változásokhoz, védeni kell magunkat például a hideg ellen, a forróság ellen. Biztonságban akarunk élni. Ne lőjenek ránk, ne legyen az életünk külső veszélyektől fenyegetett.  Éljünk viszonzott szeretetkapcsolatban, tartozzunk valahová. Tartozzunk valakihez, akit szeretünk és aki viszont szeret. Tapasztaljuk meg az elismerést, legyen önbecsülésünk, ismerjenek el mások és ne legyünk kirekesztve.

Tekintsük ezeket alap- vagy elsődleges szükségleteknek, ahogy Maslow írta (Abraham Maslow amerikai pszichológus, 1908-1970). Ha ezek bármelyike hiányzik vagy nem jól működik, attól még életben lehet (valameddig) maradni, de a hiányalapú szükségletek szintjén az nem lesz egy teljes élet, nem lesz egy könnyen és jól élhető élet. Ha van egyáltalán ilyen.

Ha az alapszükségleteink rendben vannak, akkor figyelhetünk a többire, az un. növekedésalapú szükségleteinkre. Tudni, érteni, megismerni szeretnénk a világot. Törekszünk a szimmetriára, a rendre, a szépségre, az esztétikumra. Felismerjük és szeretnénk kibontakoztatni a bennünk rejlő lehetőségeket, vagy ahogy mostanában mondják, megvalósítjuk önmagunkat. És végül talán eljuthatunk a legmagasabb szintre, az önmeghaladásra is, amikor többek leszünk annál, mint amire születtünk.  Amikor messzebbre tudunk látni és jutni, mint azt a fizikai korlátaink engednék. Amikor messzebbre tudunk érezni, akár át egy világon.

Mire ezeket a szükségleteinket az alapoktól kezdve megteremtjük, kiépítjük és megéljük, el is telik az élet.  Érezze nagyon szerencsésnek magát az, aki ezeket a lépcsőket be tudta járni, mert akkor valóban nem csak leélte, hanem megélte és átélte az életét a maga teljességében. Születésünkkel a lépcső alján csak egy esélyt kaptunk az elindulásra, a többi nagyrészt rajtunk áll. Igen, a külső körülményeket is tekintetbe kell venni, persze. Tekintetbe vesszük és alkalmazkodunk.

Vagyis élünk.

Kérdezhetnétek, vajon tényleg ennyi lenne az élet? Nem tudom. Mindenesetre szerintem az élet dolgai beleférnek Maslow piramisszerű lépcsőibe. Néha érdemes megállni és szétnézni, vajon hol járunk, hol tartunk, de bárhol is tartunk, szabad elégedettnek lenni, szabad  a vállunkat megveregetni, hiszen egyik lépcsőfokról a másikra mi magunk, a magunk erejéből kapaszkodunk fel. Már többnyire. 

Talán nem is érdemes ennél jobban bonyolítani a "Mivégre vagyunk a Földön, mivégre élünk?" kérdést. 

(Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kiváló aspiránsunk akadémiai székfoglalóját hallották.)