...capital of Hungary/ For a little money I will show you/ This beautiful city" - énekli Emil Rulez, alias Hajós András egy jó adag csípős humorral, amit egy ideje már én is értek.
Nem járok gyakran Pesten, egy évvel ezelőtt voltam utoljára.
Augusztus elsején Budapesten volt dolgom, amit délre sikeresen el is intéztem és utána néhány órára turista lettem szép fővárosunkban. Vettem egy BKV napijegyet, enni-innivaló is volt nálam és úgy határoztam, először felmegyek a Várba. Kifejezetten turista szemmel fogom nézni a látnivalókat és a szolgáltatásokat és nem, nem lesznek előítéleteim!
Nyitottan és derüsen kerestem a Széll Kálmán téren a 16/A buszt. Ekkor még derűsen. Emlékeztem rá, honnan indult korábban a várbusz, de nem tudtam, hogy a tér átépítése után esetleg máshová került-e a megálló. Derűsen bementem hát egy BKV jegyeket forgalmazó információs irodába. Térképet kértem, mert ilyen helyeken szóróanyagként adják és gondoltam, majd azon kisilabizálom az utat.
Kedvesen kértem, mert ez az alap nálam, és kifejezetten barátságtalan választ kaptam. Igaz, a térképet a kezembe nyomták azzal, hogy talán a Kartografiai Vállalatnál kellene részletesebbért próbálkoznom, mert ezen csak a BKV járatok vannak, de megköszöntem (még mindig kedvesen) és mondtam, hogy ezen a helyen pont ilyen BKV járatos térképre számítottam, nem másra és ezután természetesen már nem kérdeztem meg, honnan indul a várbusz.
Nem tartottam oda a másik orcámat.
A várbuszon már az indulási pontnál fürtökben lógtak az emberek, az első megállónál már nem is tudtak újabb utasok felszállni. Harminckét fokos jó melegben izzadt össze egy busznyi ember, jórészt külföldiek és szerettem volna én kérni elnézést, de persze nem tettem.
A Mátyás templom és a Halászbástya gyönyörű volt, mint mindig, hömpölyögtek is a turisták rendesen. Mondjuk úgy, hogy nagyjából rendben volt, amit ott tapasztalatam. Természetesen a kilátásért is fizetni kell és kezet sem tudtam mosni, de ne kicsinyeskedjek már, ez itt a Vár.
Nézzek hát be az egyik patinás cukrászdába és egyek valami finomat. Amíg nem rendeltem, addig csak útban éreztem magam és természetesen csak én köszöntem, a rendelésnél viszont már mosolyt is kaptam. Fagyit kértem tölcsérbe és egy meggyes rétest elvitelre. Az ár korrekt, nem számítottam kevesebbre itt a Mátyás templom tövében, a fagyi nagyon jó volt, sőt, tökéletes. Megkérdeztem, hogy a leülhetek-e a teraszon. Igen, persze, mondták, de valahogy szegény rokonnak éreztem magam a kétgombócos tölcséres fagyival a kezemben, úgyhogy nem ültem ott sokáig. Jó, ez az én bajom. Az is, hogy ellenőríztem, mennyit vontak le a kártyámról. Rendben volt. Természetesen.
Visszasétáltam a Mátyás templom elé, a szegény rokon ott jól el tudott vegyülni a színes forgatagban. Gondoltam, elteszem a rétest és később megeszem, hátha tudnék előtte valahol kezet mosni, és akkor vettem észre, hogy az elvitelre csomagolás csupán annyit jelentett, hogy beletették egy papírzacskóba. Amennyi meggy volt a rétesben, márpedig jó sok volt, az majdnem mind kinyomódott a tésztából és felkenődött a zacskóra. Mentsük, ami még menthető, sóhajtottam, ezt a rétest már innen nem viszem sehova és valahogy megpróbáltam kivarázsolni a tésztát és hozzá annyi beltartalmat a zacskóból, amennyit csak tudtam. Nagyon-nagyon finom volt, csak hát ugye a látvány.
És persze az a látvány sem lehetett utolsó, amit én nyújtottam ott bűvészkedés közben, bár nem hiszem, hogy abban a sokszínű tömegben bárkinek is feltűntem volna.
Akkor talán fejezzük is be ezt itt, gondoltam és mert nem győztem várni ezredmagammal a húszszemélyes várbuszt, hogy lemenjek vele a Széll Kálmán térre, inkább a felfelé tartó, itt már szinte kiürült buszra szálltam fel, mert tudtam, hogy körjáratban közlekedik és így legalább lett helyem.
Eredetileg a Várból a Fűvészkertbe mentem volna, de amikor a Halászbástyáról lenéztem a városra, elment a kedvem a forró aszfalttól.
Felmegyek a Normafára!
Ez egy százpontos döntés volt. Jó hűvös volt, fújt egy kis szél és csak alig néhány ember volt fent. A panoráma fantasztikus, nem győztem vele betelni. Sétáltam egy jót, üldögéltem egyik padon is, másikon is és a nyüzsgő Vár után egyszerűen élveztem a csendet. Olyan jól feltöltődtem a csenddel és a tiszta levegővel, hogy újra kedvem támadt a Fűvészkertig elbékávézni.
A 4-es villamossal a Harminckettesek teréig mentem, nem mindennapi utazóközönség társaságában és most tényleg én kérek elnézést a néhány üdítő kivételtől. A téren, a megállóban már éreztem, hogy valami nem kerek, megkérdeztem hát, hogyan jutok innen a Fűvészkertbe és nem örültem a válasznak. A valahányas busszal valahány megálló innen, meg még onnan tovább gyalog.
Hát jó, akkor ez most kimarad, bár esküdni mertem volna rá, hogy a Pál utca itt van valahol. Akkor még nem tudtam, hogy jól összekevertem a Pál utcai fiúk grundját és a Fűvészkertet, mert hát nem egy a kettő. Telefonos segítséget nem kérhettem, mert a telefonom lemerülőben volt, csak remélhettem, hogy egy SMS-nyi energia lesz még majd benne, hogy legalább a hazaérkezésem időpontját meg tudjam írni. Mert ha nem tudom, és netán gyalog kellene otthon a vasútállomástól két kilométert megtennem hazáig, azon már ott Pesten elsírtam volna magam, ugyanis most már erősen spóroltam a lépéseimmel.
Szóval álltam a Harminckettesek terén azzal az egyre halványabb szándékkal, hogy a Fűvészkert helyett legalább a grund emléktábláját megkeresem, de képzeld, hirtelen elegem lett a tömegből, a közlekedés zajából, a dudálásokból és szirénák hangjából, a melegből, a porból és mindenből. Felszálltam hát a körúti villamosra és igyekeztem nem tudomást venni a környezetemről, bát az a véleményem, hogy a "négyes-hatos" villamos egy magamfajta kisvárosi ember számára maga a fővárosi látlelet. Többet lehet tanulni 15 perc alatt a Corvin köztől a Jászai Mari térig a hatékony és asszertív kommunikációról, mint egy jóhírű tanfolyamon. De nekem ekkor már semmi ilyesmire nem volt igényem. Minél előbb érjek el egy hazafelé induló vonatot és egy időre végeztem szép fővárosunkkal. A pályaudvaron örömmel láttam, hogy (szeretlek MÁV), még bent sem volt az a vonat, aminek már húsz perce el kellett volna indulnia, de most ez nekem éppen jól jött.
Szép, tiszta, emeletes vonattal utaztam (már amikor végül beérkezett és végre elindult), a légkondi is működött, és volt lehetőségem a telefont is feltölteni. És végre eljöhettem Pestről.
Most mondhatod, hogy ugyan már, miért fanyalgok. Mondhatod, hogy rosszkor voltam rossz helyen. Vagy hogy negatív vagyok és előítéletes. Vagy csak vacak napom volt.
De nem, hidd el, egyik sem. Egyszerűen augusztus elsején 11 és 16 óra között nekem ilyen volt Pest.
Otthon úgy mostam le magamról az út porát, mint aki bejárt hetedhét országot, még hajmosásra is ragadtattam magam, pedig csak Budapesten voltam. De szerencsésen elintéztem azt, amiért mentem, szerencsésen haza is értem és szerencsére nemigen kell mennem egy darabig újra.
