Mondd, te ki tudnád kapcsolni a fejedben állandóan kattogó problémákat, a rágódást és a gondolkodást ilyen környezetben?

Én csak ilyenben tudom. A szinte érintetlen természetben. Például a városszéli kiserdőben.

Ez az a hely, ami gyakorlatilag érintetlen, mégis élet van benne a talaj szintjétől a lombkoronákig és még azokon is túl, fel az égig, ahol a madarak repülnek. Ez az a hely, "ahol szárnyalhat a szabad szél", ahogy Zorán énekli. A gondolat is szárnyalhatna, de nekem éppen hogy itt pihen meg.

Mit kezdjünk a stresszel? Ez volt a témája annak az előadásnak, amelyre pszichológus ismerősöm hívott meg, ő volt az előadó, én pedig örömmel elmentem. A jó humorral átszőtt, okosan felépített, lendületes másfél órában gyakran elmosolyodtam, mert magamra ismertem, vagy éppen megcsóváltam a fejem, mert szintén magamra ismertem. Az előadás alatt végig figyeltem és nagyon élveztem, hogy minden részéhez, akár saját élménnyel is, kapcsolódni tudtam. A - feltételezem - nem szakértő hallgatósághoz igazítva a több praktikum és a kevesebb elmélet követhetővé, érthetővé és élvezhetővé tette a tudásmegosztást. 

A tudásmegosztás nagy dolog ám a mai világban és egyáltalán nem magától értetődő. Én tudok valamit, mert időt, pénzt, fáradtságot nem kímélve  megtanultam és megszenvedtem érte, meg is tartom hát magamnak, küzdj meg te is érte, ha akarod tudni - ez elég gyakori hozzáállás. És van olyan hozzáállás is szerencsére, mint a kedves pszichológus ismerősömé, aki megtanulta, megszenvedte a tudását, folyamatosan csiszolja és gyarapítja az ismereteit és meg is osztja az érdeklődőkkel. Alaposan felkészül, kiválasztja a tudáshalmazból azt, amit a hallgatósággal meg szeretne ismertetni, gondolkodik, hogyan fogalmazza meg a mondanivalóját úgy, hogy szakmailag is rendben legyen és közérthető is legyen. Az pedig, hogy az előadásmódja közvetlen, barátságos és elfogadó, a személyiségéből fakad. Mert ő ilyen. Ó, és van humora, nem is akármilyen.

A sok-sok átadott ismeret között elhangzott, hogy a nevetés, a mozgás, az éneklés, a kapcsolatok, a hobbi stb. milyen jó hatással vannak ránk egyébként is, de stresszes helyzetekben főleg. Ez bizony így van, én is tapasztalom. 

A rendszeres mozgás tíz éve része az életemnek. Előtte is folyton próbálkoztam ilyen-olyan mozgásokkal, de semmiben nem voltam kitartó, mert alapvetően lusta vagyok, mint egy jól megtermett macska. Ötven éves koromban azonban valami megváltozott. Egyszerűen tényleg akartam, hogy a mozgás része legyen a mindennapjaimnak és láss csodát, az is lett.

Öt kilométert teszek meg az erdőben, szinte minden nap. Ez ötven perc gondolat - és rágódásmentes időt jelent, amit tavasztól őszig madárcsicsergés kísér, télen meg a jeges szél hangja vagy a néma csend. Azt hiszem, az egészségem záloga ez a napi ötven perc. Ezzel válik kibírhatóvá az összes többi.

A stressztűrő képességem pedig? Köszöni, jól van. Az ilyen szuper előadások után meg különösen.