Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth Péter A padlás című musical szerzői. Már ez is elég ahhoz, hogy a várakozás óriási legyen bennem, de hogy ráadásul a budapesti Vígszínházban, az ősbemutató helyszínén láthattam, erről még csak nem is álmodtam. Nagyon sok évvel ezelőtt láttam már Szolnokon a Szigligeti Színházban, van annak talán már harminc éve is, de nem emlékeztem szinte semmire sem az előadásból, sem a körülményekből, viszont abban biztos lehettem, hogy ha egy darabot harminc éve nem tudnak levenni a műsorról, akkor abban van valami,  akár értettem korábban, akár nem.

Most, a születésnapomra ajándékba kapott jegyeink oda szóltak, ahonnan a musical származik, a Vígszínházba.

Sosem jártam ott, csak az épület előtt mentem el persze jó pár alkalommal, de sosem jutott eszembe, hogy ott megnézzek bármit is. Innen, az Alföld közepéről nem egy nagy valami Pestre elmenni, két óra alatt kocsival és vonattal  is oda lehet érni, mégis, amikor színházra gondolunk, nem egy pesti színház jut elsőre (és másodikra sem) az eszünkbe. Láttunk azért néhány darabot már Pesten, de nem ez szokott lenni az első választásunk.

Most, a jegyekkel a kezemben először annak örültem, hogy a Vígszínházba mehetek, mert magára az épületre is kíváncsi voltam, aztán annak, hogy pont A padlást láthatom, a szerzők neve ugyanis garancia a kiválóra és a színészek is, szóval azért na. Nagy volt a várakozás bennem.

Az épület sokkal, de sokkal szebb, mint azt kívülről sejtettem. A kupola, a csillárok, az aranyszínű díszítések, minden, de minden olyan nagyon elegáns, hogy bizony eléggé oda nem illőnek éreztem magam és eleinte elég bátortalanul mozogtam bent. Aztán persze akklimatizálódtam. A karzatra szólt a jegyünk, azt hittem, ez egy oldalsó erkélyrészt jelent, meg is lepődtem, amikor közel nyolcvan (!) lépcsőn kellett felmennünk szinte egészen a kupola alá és túl azon, hogy a térdeim megköszönték, még azon is izgultam, hogy mit fogok én olyan magasról egyáltalán látni és hallani. Nos, a hangosítás tökéletes volt, de persze a karzat második sorából nem lehetett tökéletesen mindent látni, de azért majdnem, úgyhogy nem ezen múlt, hogy az előadás első felében csak néztem, néztem és a történetből alig értettem meg valamit. Azon múlt, hogy igazi meglepetést akartam magamnak (ha már nem emlékeztem, mi volt Szolnokon jó harminc évvel ezelőtt) és egy-két mondatnál többet nem olvastam el előre a darabról. Nos, el kellett volna és akkor már az első felvonást sem értetlenkedve ültem volna végig.

A második felvonás elejére viszont egyszer csak összeállt bennem sok minden. Nem mondom, hogy minden, mert ahhoz ezt a musicalt meg kellene néznem még egyszer, de a hangulata és az üzenete valahogy így is elért engem, és innentől kezdve nagyon élveztem az egészet.

Hazafelé a kocsiban elolvastam egy jó kis írást a darabról és bárcsak előbb elolvastam volna! 

https://revizoronline.com/hu/cikk/8761/presser-gabor-sztevanovity-dusan-horvath-peter-a-padlas-vigszinhaz

A musicalről már szerintem mindent leírtak, nem is érzem méltónak magam arra, hogy ezekhez bármit hozzátegyek vagy elvegyek. Remek, sőt kiváló előadást láttam, tökéletes színészi alakításokkal. Minden mozdulat és minden hang a helyén volt, ráadásul az egész előadás is a lehető legméltóbb helyen -nem győzöm hangsúlyozni -,  a Vígszínházban volt.