Hazautazásunk programja az indulás pillanatáig nem volt egyértelmű. Ketten kétfélét gondoltunk és még egy harmadik variáció is felmerült. Hamvas Béla szerint ugyan lent, délen nem kell gondolkodni. "Nem kell gondolkoznia. Ha mindenáron akar, lehet. De nem muszáj és teljesen fölösleges. Gondolkozom, tehát vagyok? Ezt az északi ember találta ki." Ezzel teljesen egyet is értettünk, nem is gondolkoztunk mi sem, csak a hazaindulás előtt, de akkor már északra készültünk, ugye. Kezdtük visszaölteni magunkra az északi ember "hogyan legyen a döntésem a legjobb?" mentalitását. 

Én mindenképpen azt szerettem volna, ha elmegyünk a Plitvicei-tavakhoz, még akkor is, ha ez ugyan nem kitérő, de az autópályáról le kell jönni hozzá és visszakanyarodni is csak kb. 80 km hegyek közötti autózás után lehet. Azzal érveltem, hogy nem csak kilométerben nem kitérő, hanem tulajdonképpen útba is esik, ha lemondunk az autópályán való gyors haladás egy részéről.

Az ellenérv az volt, hogy nem regisztráltuk az érkezésünket a Plitvicei Nemzeti Parkba és így várakoznunk kell a belépésre és hát a kilencven eurós belépő plusz a parkolás, így a nyaralás vége felé, késztessen legalább egy kicsi meggondolásra. És ne felejtsem el, hogy a gyaloglás az úgy egy az egyben ki van zárva. 

Nem kell várakozni, sokat biztos nem, állítottam magabiztosan, a pénz meg ... hát na, most vagyunk itt, most járunk erre és különben is, a nyaralásra szántuk, gyalogolni meg biztos csak egy picit kell, mert busz is van és hajó is van a Nemzeti Parkon belüli közlekedésre.  

A másik variáció az lett volna, hogy kihagyjuk a tavakat és egyenesen Nagykanizsáig megyünk, csak így ám nagyon korán odaérnénk és hogyan lenne tovább? Kivárjuk az estét, lefekszünk és alszunk? Nem, nem, cáfoltam meg ezt az ötletet, hiszen ennél sokkal több lehetőség van ebben a napban. Például Winnetou és Old Shatterhand nyomait keresni a Plitvicei-tavaknál. 

(Gyalog, fent a hegyen? Na nem.

De mondom, hogy busz is van, meg hajó is. 

Persze. Hát persze.

Ekkor már nagyon az északi ember módjára beszéltünk.)

A harmadik lehetőség az volt, hogy délelőtt még fürdünk a tengerben, strandolunk egy alaposat és csak utána indulunk el. Ez nem rossz ötlet, de én annyira nagyon szerettem volna az Ezüst tó kincse és a Winnetou-filmek forgatási helyszínére elmenni, és hát a strandolást a magam részéről előző nap le is zártam, ráadásul előző este sokáig üldögéltünk egy sziklán a tengerparton, úgyhogy szépen el is tudtam búcsúzni az Adriai-tengertől, én  tehát most kifejezetten mást szerettem volna. 

És akkor útban hazafelé elmentünk a Plitvicei-tavakhoz. 

Ott mindkettőnknek igaza lett.

A Nemzeti Park nagyon szép volt. Gyönyörű színű tavakat láttunk, világoskék, sötétkék, kékeszöld, ultramarinkék és zöld színű tavakat, amelyek a hegy tetejéről lefelé lépcsőzetesen terülnek el egy-egy völgyben, és vízesésekkel, zuhatagokkal zuhan a víz egyik tóból a másikba. Ráismertem a filmforgatások egy-két helyszínére is. A legnagyobb tavon hajókáztunk is és buszra is szálltunk, de azt már csak akkor, amikor már nem bírtunk menni.

Ugyanis rengeteget kell gyalogolni, ennek tudatában menjen oda mindenki. Ezt úgy értsd, hogy négy órát töltöttünk a "B" útvonal bejárásával (ezt még itthon választottam ki az ajánlott hat vagy nyolcféle útvonalból, ez a legszebb és a legkönnyebbek közé tartozó út), és ez idő alatt csal addig ültünk le, amíg a busszal mentünk, az kb. 5 perc volt és amíg a hajón ültünk, az meg kb. 20 perc volt.  A többi időt masszív gyaloglással töltöttük, hegynek többnyire felfelé, mert a legalsó tótól indul az út és egészen a legnagyobb tóig szép kis magasságokba vezet fel. Jól járható utak ezek, lassan, fokozatosan emelkednek és teljesen biztonságosak is, de azért amikor leültünk a hajón vagy a buszon, akkor, hogy is mondjam, úgy igazán "le voltunk ülve" a fáradtságtól.

Na és akkor az árak. 88 eurót fizettem a pénztárnál, azért ez nem kevés. Meglehetősen túl van árazva nem csak a belépődíj, hanem minden, ami ott kapható, de ezt hagyjuk is, hiszen egy Európa-szerte népszerű helyről van szó, nem is vártunk mást.

A Nemzeti Parkot olyan sokan látogatják, hogy kénytelenek voltak lépcsőzetes beengedést előírni, vagyis megvesszük a jegyet, arra rá van nyomtatva, hogy mikor mehetünk be és annál az időpontnál előbb nem lehet. Akik előre regisztrálnak, azoknak is meg kell adni egy kétórás intervallumot, amikor várhatóan megérkeznek és őket soron kívül beengedik. Nekünk negyven percet kellett várni jegyekkel a kezünkben, és belépve a parkba, rögtön meg is értettük, miért van ez így. Annyira feltorlódik ugyanis a tömeg, hogy az első egy-két kilométeren csak libasorban és lépésben lehet haladni, de többször meg is kell állni, hogy a keskeny hidakon, ösvényeken vagy pallókon elengedjük a szembejövőket. Utána ez a feltorlódott sokaság szépen eloszlik a Nemzeti Park hatalmas területén, csak hogy újra feltorlódjon a hajóknál és a buszoknál. Ezt a feltorlódást próbálják a beléptetéssel szabályozni, érthetően, de nem sok sikerrel. 

A saját igazságommal fejezem be a beszámolót: a Plitvicei tavak nagyon-nagyon szép. Végtelenül örülök, hogy eljutottam oda, láthattam és gyönyörködhettem benne. Ha arrafelé jársz, semmiképpen ne kerüld ki! Ha nem visz arra az utad, de láttad már az osztrák, a szlovák vagy éppen a svájci hegyi tavakat és pl. az erdélyi Havasrekettyei vízesét vagy a Magas-Tátrában az Óriás-vízesést, akkor csak a Plitvicei-tavak miatt ne utazz annyit.