Ez a két kép ma készült az erdei futópályán. Mindenfelé harsogó zöld fű és szinte teljesen zöld aljnövényzet látható és még a lombokról sem mondanám meg, hogy november közepe van.

A pálmánk még kint van a ház oldalában, a leanderek szintén. Napoznak. A kaktuszt behoztuk, mert valamelyik ősszel kint hagytunk kettőt is azzal a felkiáltással, hogy úgyis kibírják a nulla-minusz egy fokot. Hát nem bírták. Tavaly ajándékba kaptam egy virágládányi kaktuszt, azzal most nem kísérletezünk, elővigyázatosan behoztuk a napsütötte ablakunkba.

Szóval csak annyit akarok ezzel mondani, hogy furcsa időket élünk minden értelemben. Jó tíz évvel ezelőtt Erzsébet-nap körül már havat lapátoltunk. Vagy nem? Mindegy. Hideg volt, az biztos. Most meg? Langyos idő van, de legalább korán sötétedik. 

Nagyon szeretem a novemberi párás, ködös, korán sötétedős időt. Ez a kedvenc időszakom.

Ma a futópályán csak két kilométert sikerült teljesítenem, de nem azért, mert napszállta után egyedül voltam az egész erdőben és féltem volna. Nem. Ma ennyi volt bennem. Éppen amikor végeztem, akkor ért ki és kezdett gyalogolni két ismerősöm, így aztán hiába hívtak, hogy menjek velük vissza, már nem akartam és nem is bírtam volna. A munkahelyemről gyalog jöttem haza, plusz ez az erdei 2 km, elég az mára. 

Az alsó képen egy ritkaság az alföldi kiserdőnkből: sárgára szineződött lombrészlet.