Bagoly mondja verébnek.

Valamelyik reggel, alighogy kivitt a férjem a munkahelyemre, olyan tíz perc múlva felhívott, hogy nincs nála a lakáskulcsa, bent maradt a házban és adjam oda az enyémet, visszajön érte. Na, gondoltam magamban, hiába mondom minden reggel, hogy ellenőrízze, megvan-e a kulcsa, nála van-e a telefonja és a pénztárcája, tessék, megint elfelejtett valami fontosat. Amikor érte jött a kulcsért, ennek a finom verzióját el is mondtam neki, tettem ezt elég magas lóról, mert ugye én sose, semmit nem felejtek el, szóval volt bennem nevelőcélzat rendesen.

Eltelt egy-két nap, éppen dolgoztam, amikor felhívott, hogy most ért haza és én nyitva hagytam a ház ajtaját, vagyis elfelejtettem bezárni. A hangjában semmi, de tényleg semmi szemrehányás nem volt, sőt, még ő vigasztalt engem, hogy "előfordul az ilyen, Nyuszókám" és hogy nyugodjak meg, minden rendben, minden fontosat leellenőrzött, minden megvan a házban. Irultam-pirultam, és csak annyit mondtam a mentségemre, hogy ha egyedül jövök el otthonról, mindent ötször megnézek, de most együtt jöttünk el és tudom, hogy nálam volt a kulcs, én akartam zárni, de biztos megtévesztett, hogy ő is ott volt. Na mindegy, megtörtént, hát megtörtént, szerencsére megúsztuk baj nélkül.

Ma délután felhívott, hogy nem tud értem jönni a munkahelyemre, de várjam meg, csak fél órát fog késni. Nem vártam meg, egy munkatársam hazahozott. Felhívtam a férjemet még hazaindulás előtt, hogy ne menjen értem, mert haza tudok jönni, itthon fogom várni, nem is kell sietnie, fejezze  be nyugodtan a munkáját.

Csak itthon, az ajtóban állva vettem észre, hogy a kulcsom nincs nálam, pedig minden egyes hazaindulás előtt ellenőrzöm. Nem is értem, hogy történhetett, de tény: a kulcsom kint maradt a munkahelyemen.

Nagyon hideg volt, ma volt az első igazán fagyos, hideg, metsző északi szeles nap. Toporogtam az ajtónkban és tudtam, nemhogy fél órát nem tudok itt kivárni, de tíz percet sem. Megfagyok. Lepakoltam a holmimat a teraszra és elindultam, hogy gyalogoljak egyet, talán attól felmelegszem. Fel-alá róttam a környék utcáit, melegem ugyan nem lett, de legalább már nem is akartam megfagyni.

És akkor végül elszántam magam, írtam egy sms-t a férjemnek (pedig aranyszabály, hogy munka közben nem zavarom), hogy siessen haza, mert nincs kulcsom és megfagyok. Én ezt úgy értettem, hogy a munkája befejeztével ne húzza az időt, pakoljon össze a szokottnál is gyorsabban és jöjjön. 

Ő meg úgy értette, hogy hagyjon ott csapot-papot, mert a Nyuszókája megfagy az ajtóban.

És képzeld, hazasietett, és nem talált engem itthon az ajtóhoz odafagyva.

Felhívott, hogy hol vagyok, kicsi ingerültséget  is éreztem a hangjában, én pedig mondtam, hogy éppen melyik utcában vagyok és jöjjön értem. Erre azt felelte, az előbbinél kicsivel több ingerültséggel a hangjában, hogy nem elég, hogy a munkáját szinte félbehagyta, "mert kaptam egy sms-t, hogy meg akarsz fagyni" és most még keresgéljen is? De jól van, indul értem rögtön.

Mondtam, hogy nem kell, hazaérek gyorsan, és tényleg ne jöjjön. 

Hazaértem, kényelmesen megvacsoráztunk együtt, közben beszélgettünk, de nem beszéltünk többet a kulcsról. Ő nagyvonalúan felül tudott emelkedni a történteken. Van még mit tanulnom.