Nálunk a konyhában van a rádió, ezért aztán csak akkor hallgatom, ha ott van dolgom. Ma délelőtt tevékenykedés közben ünnepi istentiszteletet hallgattam és felfigyeltem a bűnbocsánatra. 

Jó ideje ostorozom magam és sokat sírok valami miatt, amit hónapokon át tettem és erről nem is fogok írni, mert szégyenteljes bűnnek tartom. Feszült figyelemmel hallgattam hát a prédikációt és a fény kezdett felderengeni előttem: van bűnbocsánat. Amikor egyedül maradtam itthon, rákerestem a neten, hogy vallási értelemben mi a bűn, mi a bűnhődés és hogyan lehet bocsánatot kapni. Amit találtam, abból az engem leginkább megszólító gondolatokat összegyűjtöttem az előző posztban és többször egymás után vissza is olvastam. Aztán, mivel továbbra is magam voltam, hangosan kimondtam a bűnömet, elmondtam arcpirító részletességgel, de most nem kerestem azonnal a mentségeket is mellé, hanem csak azt a bizonyos dolgot mondtam, ismételtem, nem szépítve, hanem összetört szívvel és mély fájdalommal, mintha valami büntetőszék előtt álltam volna. De hát ott is álltam, Isten színe előtt.

És akkor megbocsátást kértem és kaptam: "Bűneid megbocsátattak."

Nagyon sírtam, de utána könnyebb lett. 

Tudom, hogy ez csak átmeneti megkönnyebbülés, mert - és ezt is bemásoltam az előző posztba -, ami történt, az megtörtént és a bűnbocsánattal nem lehet meg nem történtté tenni. A bűn velem marad, de az elhordozásban segít Valaki, aki magára vállalta a világ bűneit és az enyémet is. 

"Az élet nagyszerű lényege: vétettem - megbántam és van rá remény, hogy feloldoz a krisztusi kegyelem."

(forrás: Partfal.blogspot.com)