Szombaton megcselekedtük a falevelek összegereblyézését és komposztálását, valamint a járdák és a kerti lépegetők leseprését. Itt akár be is fejezhettük volna a szezonnyitó munkálatokat, és bizony jobban is jártunk volna, főleg a  szegény óriás kecskerágónk, aki, mit szépítsem, tegnap merénylet áldozatául esett. 

Történt ugyanis, hogy szokásunkkal ellentétben ma metszőollót és fűrészt is ragadtunk, mert úgy véltük, hogy a húsz éve metszetlen kecskerágókat most kell megmetszenünk, ha nem is drasztikusan, de egy kicsit mindenképp. Ha minden évben metszettünk volna, akkor most egy kis igazítás elég lett volna, de mi nem szoktuk megmetszeni őket, mert tulajdonképpen nekünk pont így, szabadon és hatalmasra nőve tetszettek mindig is.

Úgy vagyunk a kerttel, hogy a legritkább esetben csinálunk benne valamit, mert úgy látjuk, pont így szép és pont úgy jó minden, ahogy van. Igaz, gyakorlatilag már lépni sem nagyon lehet, egész kis dzsungel lett belőle, de pont ilyennek akartuk. A növényeink az évek alatt szépen összenőttek, kiszorították maguk közül a gyomokat és a füvet is, így aztán nem igényelnek folyamatos gondozást, elég évente kétszer, tavasszal és ősszel egy-egy órácskát babrálni körülöttük és már formába is hoztuk az egészet.

Ma viszont olyat tettünk, amit máris megbántunk, pedig délután még pillanatnyilag jó ötletnek tűnt. A szokásunktól eltérően ugyanis most nem aludtunk az ötletünkre napokat (heteket, hónapokat), hanem azonnali és  visszavonhatatlan lépéseket tettünk: lemetszettük és lefűrészeltük a fél kertünket elfoglaló kecskerágó bokrunkat jó kétharmadára. 

Most a kis kertünk közepén egy nagy lyuk tátong. 

Késő bánat. Elhamarkodott döntésünk következményét egész nyáron át nézni fogjuk. Hacsak...

...hacsak igaza nem lesz a hozzáértőknek és ez a szegény, megsebzett kecskerágó még vadabbul, még erőteljesebben növekedésnek nem indul és visszanövi magát óriássá. Addig is, jobb ötletünk nem lévén, kiteszünk a lyukba két széket és esténként kiülünk majd oda, várni a csodát.

(Ma reggel, vagyis alig 24 órával a merényletünk után megnéztem, mi a helyzet a kertben. Persze tudtam, hogy nem történt (még) csoda és nem nőttek vissza a lefűrészelt ágak, de egy kicsit bizakodóbb lettem, mert a bokor tele van rüggyel - ezeket tegnap nem is figyeltem, hát persze, úgy kell metszeni -, és ha azok mind beindulnak, akkor tudni fogjuk, hogy a kecskerágónk megbocsátott.)