A világ rózsaszín, legalábbis a szegedi magnóliafák alatt biztosan.

Elhatároztuk, hogy még többet fogunk utazgatni, jönni-menni, mint eddig és ahova csak lehet, vonattal fogunk közlekedni kényelmi és anyagi megfontolásból, hiszen olcsóbb és nem kell vezetni. Az úticélokat is eszerint keresgéljük: lehetőleg legyen vonattal elérhető, legyen szép és ha emellett még egy jó ebédben is bízhatunk, akkor biztos, hogy jól választottunk.

Most mindenképpen olyat helyet kerestem, ahol a tavasz nagyon is tetten érhető: fák, nyíló virágok, krókusz -, hóvirág - vagy nárciszmező, arborétum, ilyesmire gondoltam. Szegedet akkor kezdtem el mondogatni, amikor véletlenül ráakadtam egy írásra az ilyenkor virágba boruló magnóliafákról. Elolvastam a történetüket és azt javasoltam, hogy legyen Szeged. Megnézzük a Széchenyi teret a magnóliafákkal, leülünk egy padra, süttetjük magunkat a napon, sétálunk egyet a sétálóutcában, megnézzük a Dóm teret, és megebédelhetünk a Szeged legjobbjának tartott Régi Híd Vendéglőben, sőt, még süteményezhetünk is, és ha szerencsénk van, akkor még fagyit is kapunk a Dóm Cukrászdában.

Ez volt a terv. Mindent jó lőre kigondoltunk, belvárosi útvonalakat kerestünk, asztalt foglaltunk a vendéglőben és közben reménykedtem, nehogy elvirágozzanak a magnóliafák, mire odaérünk. 

Minden a tervünk szerint sikerült Szegeden. Először a vendéglőbe mentünk, ahová, ha nem lett volna foglalásunk, be se tudtunk volna menni, annyian voltak. Nagyon finomat ettünk, természetesen szegedi halászlevet és jókora adag sült csülköket a kifogástalan és gyors kiszolgálás mellett és még az árakon sem csodálkoztam (annyira).

A Széchenyi téren a két hatalmas fa meseszép, pompázatos rózsaszín ruhában vár bennünket, nem győztünk gyönyörködni bennük. Üldögéltünk a  téren és a sétálóutcán is, majd átsétáltunk az óriási Dóm térre, ahol be tudtunk menni a Dómba, majd a Dóm Cukrászda teraszán fagyiztunk - és ezzel az idei fagyiszezont is megnyitottuk - és süteményeztünk egyet. 

Lesétáltunk a Tisza partjára, láttuk az árvízi emlékművet és az új hidat, mindezt csodás napsütésben, hiszen Szeged a napfény városa, méltó is volt a hírnevére. (Láttuk azért az árnyékosabb oldalát is, mert a klinikák mellett sétáltunk vissza - mondjuk úgy, hogy a város hátsó udvarán át - a vasútállomásra.)

Kirándulásunk pont a nőnap utáni napra esett. Azt hiszem, nincs másik nő, aki több virágot kapott volna, mint én. Két hatalmas magnóliafa több ezer virága lett az enyém.