A Téli szünet című Oscar-díjra jelölt, és egyet meg is kapott film csábított bennünket a moziba, de ha láttátok Robin Williams-szel a Holt költők társaságát, akkor ez ahhoz képest nemigen nyújt többet. Persze, jó film vot, de amikor kijöttünk a moziból, csodálkozva néztünk egymásra, hogy hol volt benne az Oscar és erre azóta sem tudunk válaszolni.

Ez a film egy filmnézési hullámot indított el nálunk, és ez még mindig tart. Hónapok óta nem nagyon van időnk a filmekre, annyi a dolgunk és úgy rohannak a napok és a hetek, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Néhány napja azonban esténként kiszakítunk egy darab időt a kevésből, leülünk egymás mellé, betakarózunk, átadjuk magunkat a remélt élménynek, és mostanában a megnézett négy-öt film meg is adta azt, három közülük maradandóan is.

Hát akkor lássuk.

Néhány hete a testvérem, aki filmeket szokott ajánlani nekünk, felhívott, hogy éppen most látta a német Hőlégballon című filmet és annyira jó volt, hogy feltétlenül nézzük meg. A Kelet-Németországban játszódó, valós eseményeket feldolgozó  történetről annyit mesélt csak el, hogy elkeseredett családok próbálnak átjutni a vasfüggönyön túlra a szabad világba, és hogy németek készítették a filmet, tehát nem amerikai szemmel és gondolkodással készült (jelentsen ez most bármit is). 

Nem szívesen nézek direkt történelmi-politikai filmeket, de most kivételt tettem és milyen jól tettem! Ez egy remekül "megcsinállt" film. Végig feszülten figyeltem és mélyen átéreztem a főszereplők sorsát, pedig nálunk azért puhább volt a politikai rendszer, nem véletlenül neveztek bennünket a keleti tömb legvidámabb barakkjának. Éltem benne, tudom. A németről nem nagyon tudok semmit és nyilván nem is filmekből fogok tudni, de a Stasi - diktatúra, kétségem sincs, nagyon kemény lehetett. A hetvenes évek végén, amikor én Kelet-Németországban jártam, még javában állt a Fal. Két gyönyörű, felhőtlen hetet nyaralhattam Annabergben és voltam Drezdában is. Akkor nem vettem észre semmit, ami egy kicsit is ráncot húzott volna a homlokomra, de hát akkor 18 éves voltam, fiatal, lelkes és keveset tudtam a világról. Azóta viszont olvastam és hallottam is dolgokat. 

Ha egy film nagyon tetszett nekünk, akkor nemcsak sokáig emlegetjük és beszélgetünk róla, hanem szeretünk kritikákat is olvasni "okos tollakból", ezek által még jobban megértünk valamit vagy felfigyelünk olyanra, amit nem vettünk addig esetleg észre és ha a kritika a mienkkel ellentétes véleményt fogalmaz meg, az sem szokott bennünket a filmélményünktől elbizonytalanítani. A kritikák általában belehelyezik az adott filmet egy nagyobb témakörbe és ajánlanak is hasonló filmeket, mi pedig általában megnézzük azokat is, ha beszippant a téma. (Így néztünk meg egyszer egy tengeralattjárós film után még vagy ötöt és nevetve emlegetjük azóta is, hogy úgy kiműveltük magunkat a témában, hogy akár már mi is írhatnánk egyet.)

Most is beszippantott bennünket a rendszerváltás előtti "hogyan szökjünk nyugatra" kérdés, így szinte azonnal megtaláltuk a remekműként számon tartott, számos nagy díjra, köztük Oscar-ra is jelölt (és meg is kapta) A mások élete című szintén német filmet (2006), ami alapmű a témában és tényleg az. Óriási film, nagyon ajánlom!

Aztán A mások életétől egy kicsit visszaugrottunk filmtörténeti szempontból az időben, és máris Hitchcock 1966-ban készített Szakad függöny című filmje előtt ültünk. Én már láttam jó régen, akkor nagyon tetszett és emlékszem, hihetetlenül izgalmasnak találtam és remekműnek tartottam, de most a Hőlégballon és A mások élete után a szubjektív listámon a harmadik helyre szorult csak vissza, bármennyire is imádom Alfred Hitchcock-ot.

Kulka János és Nagy Zsolt miatt választottuk a magyar ÁVO működésébe bepillantó A vizsga című Bergendy Péter-filmet. A két színész nagyon jó volt, mint mindig mindenben, a korhangulatról és a hírhedt módszerekről is  szerintem elég hátborzongató képet kaptunk, de maga a film nekem nem lett emlékezetes. 

Tegnap este újra magyar filmet néztünk. A trezor-t, szintén Bergendy Péter filmjét Anger Zsolt és Scherer Péter miatt vártuk nagyon, és nem is csalódtunk. Nagyszerű film, ajánlom, nézzétek meg!

A témában még Az alagút című német filmet szeretnénk megnézni majd, de egyenlőre a majdnem három órás játékidő elriasztott tőle. 

Hamarosan viszont a Himalája világába indulunk. Mezey László A Himalája csúcsáig című könyvét a férjem most fejezte be és én következek, mert letehetetlenül jónak tartja mindenki, kézről kézre vándorol a családban. Ha elolvastam én is, akkor az Everest című film következik, amit már háromszor láttam, de még mindig vágyom megnézni. Az Everest után pedig maratoni hegymászós-filmek következnek. Nem azért, mert annyira ráérünk, hanem mert újra ráéreztünk a mozizás ízére. És ugye a mozi egy ideje már házhoz jön.