Ma délután, miután megírtam az előző Kiút című posztomat, lefeküdtem és aludtam egyet. A férjem reggel dolgozni ment, hívott, hogy menjek vele, de az eső miatt nem akartam. A rossz kedvem akkor múlt el, amikor ő hazaérkezett és az eső éppen lecsendesedett, vagyis gondolhattam arra, hogy kimennék az erdőbe. 

Ez csak egy gondolat volt először, le is beszéltem róla gyorsan magam, mert sár van és mert nem lesz kint rajtam kívül senki és mert csak. Végül mégsem hagytam ennyiben és kimentem. Nagyon jól tettem. Két és fél kilométer meditatív gyaloglás lett az enyém és közben végig őszinte volt a mosolyom. Arra gondoltam, hogy bárcsak hamarabb eszembe jutott volna, hogy mozogjak inkább a szomorkodás helyett. Átöltözhettem volna tornázós ruhába, kereshettem volna egy kellemes videót, kézbe vehettem volna  a kis súlyzóimat és végig tornázhattam volna egy jó fél órát.

A mozgás hangulatot javít és gyógyít. Csak éppen ez pont akkor nem jutott eszembe, amikor kellett volna.