Lent szürke a víz, fent szürke az ég. A novemberi ködben csak a vadkacsák és a sirályok mutatják, hol van a lent és hol a fent. A Balaton partján csak ők hangosak, ha nem hápognának és vijjognának, a csend hangjait hallgatnánk.
Tapolca. Víz, víz, víz.
Malom-tó, Tapolca-patak és még az eső is esett.
Komppal Tihany felé félúton dallamtapadással:
"Emlékszem, mennyire vártam
a tihanyi révnél azt a kékszemű lányt.
És persze nem jött, de ilyenek a kékszemű lányok." (KFT)
Zamárdi szőlősdombja a Kő-hegy, amely a 300 méteres magasságával nyilván nem hegy, ennek ellenére a tetején álló kilátót is Kő-hegyi kilátónak nevezik. Fentről olyan a panoráma, hogy nem kérdés: ide fel kell jönni.
A Tizenkét dühös ember című amerikai film (1957. fsz. Henry Fonda) kétszeri megnézése után nagyon örültem, hogy a székesfehérvári Vörösmarty Színház előadásában és Cserhalmi György rendezésében kedd este alkalmam volt látni a színpadi változatot is.
A nem mindennapi színházi élményt csak hálásan megköszönni lehet. Minden tekintetben méltó volt a három Oscar-díjra jelölt filmhez.
November 22-én éjjel Siófokon is leesett az első hó. Dél körül lesétáltunk a vízpartra, ahol viharos szél és nagy hullámok adtak egy kis ízelítőt a télből. Láttuk, ahogy az ősz vége találkozik a tél elejével.
Rosszkedvűen jöttem haza egy gyorshajtásos büntetés miatt. Nagyon bánt.
