Majdnem az egész november az egészség körül forgott, vagyis inkább én forogtam az egészségem körül már október közepe óta. 

A csontritkulásos információszerzésem egy debreceni reumatológiai magánrendelésen folytatódott. Tulajdonképpen másodvéleményért mentem és hát végül is az a doktor is ugyanazt mondta, mint az itthoni, a gyógykezelés/gyógyszerezés iránya is ugyanaz és ő maga javasolta, hogy maradjak az itthoninál az egyszerűség és a kontrollok TB finanszírozottsága miatt. A térdemet megtapogatta és megnyugtatott, hogy egy túlterhelés miatt gyulladás van a háttérben, ami szépen fel fog szívódni. A csípőm rendben van, jól kimozgatható, azt pedig, hogy reggelente merevedéssel ébredek (jaj, bocsánat, magas volt a labda, pedig nem vagyok vicces kedvemben), tornával jól karban tudom tartani. 

Beszéltem a gyógyszerésszel, akit ezer éve ismerek és mindenben számíthatok a tanácsára. Ő is megnyugtatott, ne görcsöljek rá a problémára, mozogjak, tornázzak és javasolt a gyógyszerek mellé még egy kiegészítőt is, azt tegnap óta szedem. 

Még egy fogászati vizsgálat szükséges, hogy megkaphassam a kifejezetten csontritkulásra való gyógyszert, ezt a jövő héten intézem. Gyógytornászt viszont egyszerűen nem találok. Tele vannak, nem vállalnak újat, de nem adom fel, keresek tovább.

Aztán ebben a hónapban volt a fülfájás és volt-van az a köhögéses vacakolásom, amiről már írtam. 

Őszintén remélem, sőt, hiszem, hogy az egyébként legkedvesebb hónapom, a november ma már nem hoz újabb megoldandó gondot, és holnap a decemberbe úgy lépek majd át, hogy ezek az idei őszi problémáim legyenek a legnagyobbak egész életemben.

Ma jó sokáig aludtunk, aztán a férjem elment dolgozni és volt ugyan egy kis csábítás, hogy vele menjek, de magam sem gondoltam komolyan. Takarítottam, teraszt rendeztem, most ebédelni fogok, aztán jöhet egy mosolygós séta a napsütésben. 

(...)

Megjöttem a sétából és kedvet kaptam egy seprűvel kimenni a kertbe. Legalább két hete nem léptem ki oda, mert  elhanyagoltuk, nem metszettünk semmit és egyszerűen körbenőtt bennünket minden.  Szűk a hely és emiatt folyton félek, hogy megbotlok. Egy helyen csak oldalazva férek el, ráadásul tűztövis van az egyik oldalon természetesen metszetlenül, vagyis ágas-bogas összevisszaságban, féltem tőle a dzsekimet rendesen. 

Most csak a kakukkfüvet akartam megszemlézni, mert harmadik napja azt iszom (csak nem én mentem ki érte), és kíváncsi voltam, mennyi van még belőle. Alig lehet megtalálni, benőtte a zsálya, el is van már öregedve szegény. Léptem még párat, tessék-lássék módon sepertem egy keveset és eldöntöttem, hogy amíg nem tesszük rendbe ezt a zsebkendőnyi pici kertet, addig nem fogok kilépni ide. 

Tavasszal mindent alaposan vissza kell vágni legalább a harmadára, hogy mi is beférjünk. Szép a kertünk, olyan, mint egy dzsungel, nekem legalábbis nagyon tetszik, de így használhatatlan és az nem lehet, hogy ne merjek kimenni, mert annyira elvadult. 

(...)

Filmek. 

Esténként gyakran megnézünk egy filmet. Rákattanunk egy témára vagy egy színészre és egyik film hozza a másikat. A november az un. tárgyalótermi krimikkel kezdődött - Tizenkét dühös ember, A vád tanúja -, aztán egy akciófilm, a Szükségállapot következett és egy film az iráni túszválságról, ami elvezetett a Lányom nélkül soha és a Gyermekrablás-Jordániai akció című filmekhez. Ezeket mind láttuk már, úgyhogy nem a filmélmény a lényeg, hanem a közösen töltött idő: összebújva, jól betakarózva együtt töltünk másfél-két órát, közben időnként megállítjuk a lejátszást és értelmezzük a történetet és ha tetszett az adott film, legközelebb is az adott témában  választunk. Hát így filmezünk mi.

Nos. Még pár óra és vége lesz a kedvenc hónapomnak. Szeretlek ősz, szeretlek november. Mosolygok rád.  J'aime d'automne, j'aime de novembre. Je te souris.