Az én Mikulásom 6-én este a cipőmbe rejtette az ajándékát, egy Milka Mikulás-csokit, és én ennek úgy örültem, mint egy kisgyerek!

Az én Mikulásom és a Mikulás-csoki között óriási a hasonlóság, már ami az ősz hajat és a nagy szakállat illeti. Igaz, az én Mikulásom általában keveset mosolyog és kacsintani sem láttam még soha és úgy egyáltalán, nem az a játékos-típus, de az enyém, és nagyon szeretem 33 együtt töltött év után is. 

A csokit is nagyon szeretem, nem 33 éve, hanem öröktől fogva, ettem is ma éppen eleget, sót, az elégnél egy kicsivel többet is. Üsse kő. ez már így esett.

Ezt a Milka-Mikulást viszont szeretném nem megenni. Megőrízném december 27-ig, ugyanis akkor lesz nálunk a Nagy Családi Karácsony és itt lesz mind a négy cuki unokánk, akiknek szeretném (egy kicsit  eldicsekedve) elmesélni, hogy hozzám is eljött a Mikulás és a legigazibb Mikulás már 33 éve velem is maradt.

Ó Mikulás, Mikulásom!