A mai napon a legszívbőljövőbb, legszerelmetesebb és legszélesebb mosolyomat nem a kertünkben fotózott, kinyílt hóvirágok kapták, hanem az a hír, hogy néhány tavaszias nap után hamarosan vissza fog térni a fagyos, hideg tél, amit annyira, de annyira szeretek.
Napok óta Kowalskyt hallgatok, például ezt:
"Bocsáss meg mindent magadnak,Hisz egyszer úgyis elévül.Semmi rossz nem tart örökké,Végül megszépül.
Jó az, ha mindent ahogy van,Úgy el tudsz fogadni.A baj mindig múló állapot,Nem kell folyton keresni.Ha fejjel vagy a homokban,Nem látszik, hogy milyen szép ez a nap,Hogy milyen kék az ég.'
Annyira optimista ez a szöveg, hogy lehetetlen nem együtt énekelni Kowalskyval és közben mosolyogni, és mosolygás közben arra gondolni, hogy visszatér a tél és nem, nem fagy le a mosoly az arcomról. És ha újra igazi téli idő lesz, akkor inkább ráfagy, de azt is imádom.
Mindjárt hazaér a férjem Siófokról, ő meg egész nap annak örült, hogy a Balatonon már tavasz van és szinte meleg az idő. Most mondjam neki, hogy nem ette meg a kutya a telet? Mert nagy boldogságomra úgy tűnik, nem ette meg.
Nem mondom.
Mindenki örüljön a saját örömének.
A visszatérő tél mellett én például annak, hogy ma is ki tudtam menni a futópályára és három kilométer lett az enyém. Három kilométer! Az egyszerű kis saját testsúlyos gyakorlataimat is elvégeztem kint az erdőben, a csendben, a tiszta levegőn. Az örömöm határtalan!
